Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.30.

„Megígérem, igyekszem meggyógyulni” – összefogtak a szörnyű betegséggel diagnosztizált 11 éves Dórikáért

A mozgássérült 11 éves kislányt egyedül neveli az édesanyja, nagyon jól jött nekik a segítség. Az összeget terápiára fogják költeni.

Ahogy arról korábban többször beszámoltunk, a hajdúböszörményből származó Dórika egy, még be nem azonosított izomsorvadási típusban szenved. Emiatt mindkét lábát egyszerre műtötték meg. Az anyukája egyedül neveli a kislányt, egy apró albérletben élnek, mellette pedig csak 4 órában tud dolgozni. A kislány azért, hogy állapota javuljon, mindennap jógára vagy tornára jár. Dórika tavaly, igaz mankóval, de részt vett a TündérFutáson, ahol mindenkit elvarázsolt. Ezért is döntött úgy az alapítvány, hogy idén a kislányt fogják támogatni. 

Dórika még mankóval is teljesítette a távot  Fotó: Tündérkör alapítvány

A Tündérkör Alapítvány minden évben megrendezi a Tündérfutást, amely elsősorban egy jótékonysági rendezvény. A sérült, fogyatékkal élő és elesett gyermekekre szeretnék felhívni az emberek figyelmét. Minden alkalommal kiválasztanak egy gyermeket, akinek egy nagyobb összegű csomagot állítanak össze. Az idei rendezvényen összegyűlt pénzadomány közel 1/3-át, azaz százezer forintot Dórikának adományoztak, amit az anyuka a kislánya kérésére mozgásterápiára és fejlesztésre fog költeni.

Nagyon meghatódtunk, amikor mondták, hogy támogatni szeretnék Dórikát. Nem is gondoltunk rá, hogy ilyesmi megtörténhet 

– mondta el lapunknak korábban Igaz Nagy Anita, Dórika anyukája.

A kislányt 6 éves korában diagnosztizálták a szörnyű betegséggel. Édesanyjának eleinte csak az tűnt fel, hogy Dórika folyton lábujjhegyen járt. 

"Tavaly májusban mindkét lábát megműtötték, az Achilles-izmot hosszabbították meg. Szerencsére a műtét jól sikerült, hiszen augusztus végén, bár akkor még mankóval, a 7. Tündérfutáson sikerült végig gyalogolnia az 500 méteres távot." 

 Akkoriban, hogy ezt a távot sétálva megtegye, egy hatalmas célkitűzés volt számára, amit sikeresen teljesített

– árulta el a kislány édesanyja.

Dórika és Tóth Zsé Ferenc   Fotó: Tündérkör alapítvány

Az alapítvány elnöke azt is elárulta, hogy Dórika legnagyobb vágya egy kiskutya volt, ezért az alapítvány egy menhelyi mentett négylábúval is megajándékozta a kislányt. A fiatal lány hatalmas örömmel fogadta új kiskedvencét, Diót.

Nem tudom pontosan miért segítenek nekem az emberek, de jól esik. Csak megköszönni tudom. Meg azt, hogy megígérem, igyekszem meggyógyulni. Puszi nekik! 

– üzente Dórika segítőinek.

Tóth Zsé Ferenc, az alapítvány elnöke a mai napig a szívén viseli a kis család sorsát. Fontos számára, hogy amiben csak tudja, segítse őket.

Ők egy nagyon rendes család, akik megérdemlik azt, hogy az emberek segítsenek rajtuk. Örülünk, hogy mi is hozzá tudtunk tenni valami Dórika gyógyulásához. Reméljük sok gyereken tudunk még segíteni, hiszen ez a cél! 

– árulta el lapunknak Ferenc.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István