3 hónapja

Itt a hangüzenet! Ezt mondta párjáról az Erdőkertesen elhunyt lány - VIDEÓ

Párjával együtt lett öngyilkos, de édesanyja nem akarja elhinni, hogy önszántából halt meg. Most egy hangfelvétel különös megvilágításba helyezi a történteket.

Megdöbbentő az a hangüzenet, amit az erdőkertesi kettős öngyilkosság áldozatának édesanyjához juttatott el egy barátja - írta meg a Ripost. Most engedélyt kaptunk a hangfelvétel nyilvánosságra hozatalára az édesanyától. A hangüzenetben Kata panaszkodott a párjára, akivel se vele-se nélküle kapcsolatban voltak. 

Erdőkertes_Kettős öngyilkosság
A lány félt a párjától, aki szerinte betegesen ragaszkodott hozzá Fotó: olvasói

Kata tavaly nyáron szakított a vőlegényével, később azonban vele együtt halt meg. A fiatalok az erdőkertesi fás terület szélén megálltak az autójukkal, majd az utastérbe vezették a kipufogógázt. Mire egy járókelő rájuk talált, már túl késő volt. Hiába törték be a szélvédőt és hiába érkeztek a helyszínre tűzoltók és mentők, Katit és Danit sem lehetett már újraéleszteni. A lány édesanyja tudni szeretné a teljes igazságot. A gyermeke halála után elszánt nyomozásba kezdett, és felvette a kapcsolatot Kata közeli ismerőseivel. Egyikük továbbította neki azt a hangfelvételt, amelyiket most a Bors rendelkezésére bocsátott.

Gondoltam rá, hogy ha kajakra elhagynám, akkor öngyilkos lenne. Vagy nekem az utca sötét, így megvárna és kinyírna. Ki tudja, ha olyan lelkiállapotba kerülne… Annyira szeret… Annyira betegesen ragaszkodik hozzám, hogy ilyet én még nem láttam. Eddig egyik csávóm sem volt ennyire beteges…. Hogy mindenhova…. Kati, Kati, Kati…. Kivagyok amúgy ettől.

- mondja a lány a felvételen.

Erdőkertes_Kettős öngyilkosság
Itt találták halva a fiatal párt Fotó: Bors

Makai Gábor klinikai szakpszichológus a konkrét üggyel kapcsolatban etikai és szakmai okokból nem nyilatkozhatott, de általánosságban kifejtette az álláspontját.

Ha egy pár egyik tagja szeretné a kapcsolatot megszakítani, de a másik még ragaszkodik a kedveséhez és kapcsolódni szeretne hozzá, az ellenérzést, mi több, félelmet válthat ki abban, aki már nem akarja a kapcsolatot folytatni 

– mondta a szakember és hozzátette: az elutasítás a ragaszkodó félben óriási feszültséget okozhat.

"Ha valaki nem fogadja el, hogy a kapcsolat véget ért, minden bizonnyal küzdeni kezd annak megmentéséért, viszont ez a küzdelem a másik érintettben ellenérzést, vagy akár félelmet eredményezhet. Ha valaki nagyon kitartó, előfordulhat, hogy átlépi a határokat, például zaklatja a másikat. Ez abból, aki a szakítás mellett döntött, folyamatos készültséget vált ki, hiszen szeretne a helyzettől megszabadulni. Ugyanakkor az is feszültté válik az elutasítástól, aki ragaszkodik a másik félhez" - fejtette ki a szakember. 

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálta a történteket. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a következő választ adta a Bors érdeklődésére: "Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy a halálesetek kapcsán idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Gödöllői kollégáim az általános közigazgatási rendtartás keretein belül vizsgálták a körülményeket, amiről bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni."

 

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zavarják a meteorológiai radarokat Magyarországon

origo.hu

Ilyen ajánlatokkal bombázzák a hatalmas fenekű pornós bokszolót - (18+ képek)

borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

vg.hu

Tízezer forint, életet menthet, mégis sajnálják rá a pénzt a magyarok

ripost.hu

Esztergomi robbantás: ez a férfi az esztergomi rendőrgyilkos

hirtv.hu

Vezércikk: Karácsony úr, ez most már tényleg kínos!

origo.hu

Vértócsában talált rá a felesége a haldokló színészre

travelo.hu

Itt esett le az első hó Európában, ahol már a tél uralja a tájat

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

"A dolgok maguktól vándorolnak a házban" - a 2 éves Petra látja a házuk előző tulajának szellemét

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lebuktak az árspekuláns multik. A hatóság véget vetett a fogyasztók megtévesztésének

INSIDER

Újabb őrült ötlet Brüsszeltől: a mai jogsival csak 110 lenne a maximális sebesség - íme a részletek

INSIDER

Ostromállapot a déli határon, agresszívan támadnak a migránsok

INSIDER

Bajban Karácsony Gergely, megint tetten érték egy hazugságát

INSIDER

Magyar siker: vérből is kimutatják, kilökődhet-e a beültetett szív

INSIDER

Hajmeresztő, mi hullott az útra Érden egy kisteherautóból

INSIDER

"A dolgok maguktól vándorolnak a házban" - a 2 éves Petra látja a házuk előző tulajának szellemét

INSIDER

Az ismeretlenbe gyalogolt a 77 éves pusztaszabolcsi néni: közleményt adott ki a rendőrség