Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
INSIDER

Szerző K.C.

3 hónapja

Elárulta a műsorvezető, milyen érzés a háborús helyzetről tudósítani

Teljes őszinteséggel beszélt a munkájáról Ferkó Dániel a HírTV műsorvezetője.

Olyan, mintha visszatért volna abba a családba, ahonnan származik Ferkó Dániel. 13 évvel ezelőtt a HírTv-ben kezdett gyakornokként megismerkedni a televíziózással, most pedig a Háború Ukrajnában című műsorban találkozhatnak vele a nézők, minden hétköznap 13 és 14 óra között.  Ferkó Dániel elárulta, hogyan hat rá a komoly, fajsúlyos témákkal foglalkozó tematikus műsor.

Ferkó Dániel / Fotó: Hír TV

Ahogyan mindenkit, engem is gyakran megviselnek a nap mint nap szembe jövő információk. Hogy egy kis kulisszatitkot eláruljak; voltak már olyan időszakok a háború menetében, hogy egy-egy elemző azt mondta: igyekezett úgy fogalmazni az adásban, hogy ne sokkolja a nézőket túlságosan. Ez akkor volt, amikor becsapódott egy rakéta Lengyelországban. Akkor voltunk a legközelebb a harmadik világháború kirobbanásához, egy hajszálon múlt. Ha akkor az amerikai elnök nem higgadtan reagál, akkor mi most talán nem ilyen körülmények között élünk. Egy ilyen után nyilván nem lehet úgy kijönni a stúdióból, hogy ne nyomja rád a súlyát, amit hallasz. Mindemellett azért, amikor kikapcsolják a kamerákat, muszáj agyban átállni, mert akkor kezdődik a második műszak, ami a családot illeti, mert van egy 22 hónapos kisfiam. Amikor pedig hazaérek, és ő nyitott karokkal fut felém, na, akkor tényleg mindent elfelejt az ember

– magyarázta Ferkó Dániel, aki tudatosan igyekszik kikapcsolódni. 

Tényleg szükségét érzem, hogy a gyakran letaglózó háborús hírek után más vizekre evezzek, szó szerint. Ilyenkor elmerülök a vízilabda világának hírei között. Mivel sokáig profi szinten űztem a sportágat, továbbra is nyomon követem, értékelem, kommentálom a történéseket. Nagyon kikapcsol, ha a családommal; a feleségemmel és a kisfiammal tölthetek időt, és programozhatunk. Sokszor alig várjuk, hogy eljöjjön a hétvége, és végre sütögethessünk a teraszon, most megint itt a szezonja. A nagy kedvenc most nyilván a játszótér, és a motorozás egy 22 hónapossal

 – tette hozzá a HírTV műsorvezetője.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre senki sem számított, meglepő változás az időjárásban

origo.hu

Vetkőzős tánccal mutatkozott be a TV2 párkeresőjének legújabb szereplője - videó

borsonline.hu

Tünde jelenleg Magyarország legszebb nője, belepirulsz, milyen fotók készültek róla

vg.hu

Új jelenség ütötte fel itthon a fejét: visszatekintő árazást vetnek be a telekommunikációs cégek

ripost.hu

Válassz egy kutyát, azonnal kiderül, mi lakik a lelkedben

mandiner.hu

Majka: A baloldaliak ugyanúgy csináltak egy csomó disznóságot, és most még ők ugatnak, ami gusztustalan

origo.hu

Így ment neki Köllő Babett Tóth Gabinak

travelo.hu

Mindenki egy utcában lakik a világ leghosszabb falujában

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Pletyka Szoboszlai italozásáról, Liu Shaoang Kínából üzent a magyaroknak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

A baloldal ellenezte a Városliget újjáéledését, ma milliók látogatják és zöldebb, mint valaha - videó

INSIDER

9 dolog, amit tudni lehet az új CSOK Pluszról

INSIDER

Megtalálta a Ripost: Ezek a népszerű termékek mentek össze az évek során

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország nem lesz migránsgettó!

INSIDER

Tehetségesek, híresek és szemtelenül fiatalok: ők a magyar csodagyerekek

INSIDER

"Kiabáltam a feleségemnek, hogy tűz van" - éppen ebédelt a Fekete család, amikor felcsaptak a lángok

INSIDER

Háború a sportparkokért: összeugrottak az anyukák a sportolókkal

INSIDER

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron