kulcsár edina
Hazánk időjárása végre azt az arcát mutatja, amit már régóta vártunk. Használjuk ki, ameddig lehet. Mutatjuk, hogy miért.
A korábbi hetek esőzése után úgy néz ki, hogy végre fordulatot vesz hazánk időjárása. Azonban az örömünk nem tart majd sokáig, nemsokára visszatér a csapadékos idő.
Szerdán több órás napsütésre számíthatunk, csak kevés helyen alakulhatnak ki gomolyfelhők. Csupán az északnyugati tájakon, estefelé fordulhat elő zápor, zivatar. Az északi szél néha megélénkül. 20 és 25 fok között alakul a hőmérséklet - írja előrejelzésében a Köpönyeg.
Csütörtök
Dél, délkelet felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és eleinte csak délen, délnyugaton, majd máshol is előfordul zápor, zivatar. Az északi szél élénk lesz. 25 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.
Péntek
Erősen felhős, keleten borult lesz az ég. Utóbbi tájakon többfelé, máshol csak elszórtan alakul ki eső, zápor, zivatar. Nem lesz lényeges változás a hőmérsékletben: 22-26 fok valószínű.
Szombat
Folytatódik az erősen gomolyfelhős idő, és szórványosan záporok, zivatarok is lehetnek. Az északnyugati szél megerősödik. 23-24 fok valószínű.