RETRO RÁDIÓ

Az egész internet gyászolja az Óbudán elgázolt biciklist

F.I.
Szerző
F.I.
Létrehozva2023. 06. 18. 21:00

Biciklis gázolás történt Óbudán. Bár a férfinak lett volna elsőbbsége, a figyelmetlen sofőr áthajtott rajta. A kórházban halt meg.

Szörnyű gázolás történt pénteken Budapest III. kerületében. A középkorú férfi biciklivel közlekedett a Serfőző utca és az Árpád fejedelem úti kereszteződésnél, amikor a kerékpáros-átkelőnél egy figyelmetlen sofőr elgázolta és áthajtott rajta. A sokkoló balesetnek több szemtanúja is volt, ugyanis hétköznap elég nagy erre a forgalom. A férfit súlyos sérülésekkel szállították el a mentők, aki másnap délután elhunyt a kórházban. Többen megjegyezték, hiába jelzi tábla az átkelőt, nagyon sokan nem adják meg az elsőbbséget ezen a szakaszon.

Fotó: Ripost

A férfi testvére, T. János elmondása szerint öccsét csupán a gépek tartották életben. 

"A kisöcsémmel történt a baleset, sajnos. Elsején ünnepeltük a 46. születésnapját. Az orvosok szerint menthetetlen az állapota..." – osztotta meg János.
A hír hallatán teljesen felháborodtak a kerékpárosok, akik nem féltek kinyilvánítani a véleményüket a történtekről.

Itt egyébként a kerékpárosnak van elsőbbsége, de 90 százalékban nem engednek át, sokszor oda se néznek, hogy jön-e biciklis. Minden nap erre járok, hiába lenne elsőbbségem, nagyon kevesen adják meg. Igazán egó-romboló lehet, hogy egy kerékpárosnak elsőbbséget kell adni, de ha ez a szabály, akkor igenis elsőbbséget kellene adni!

– fejtette ki gondolatait Szilvia.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
A férfi belehalt a sérüléseibe  Fotó: Pixabay.com

Az egész internet gyászolja az elgázolt 46 éves biciklist. Bár a család még reménykedett egy csodában, a férfi szombat délután feladta a harcot.

Köszönöm mindenkinek, aki aggódott és jobbulást kívánt az én drága kisöcsémnek, de sajnos ma 15 órakor örökre itt hagyott minket

 – osztotta meg a szomorú hírt az emberekkel T. János.

Ahogy azt több kerékpáros is elmondta, a férfi halála megelőzhető lett volna, ha egy kicsit jobban odafigyel a sofőr, ugyanis azon az útszakaszon a kerékpárosoknak van elsőbbségük, amit még egy tábla is jelez, viszont a legtöbb autós nem adja meg az elsőbbséget.

Sajnálatos és egyben szomorú is, amit írtál. Nagyon szorítottunk, hogy rendbe jöjjön a testvéred. Őszinte részvétem a családodnak. Ma nem bírtam arra bringázni, valamiért rossz érzésem volt, így inkább Margitszigeten mentem. Nagyon sajnálom és nagyon dühítő, ami történt

 – írta egy együttérző kerékpáros.

"Rettenetesen sajnálom. Láttam őt az úttesten feküdni, ott voltak már a rendőrök, éppen akkor jött a mentő. Mindig félve kanyarodok abba a kereszteződésbe, hogy nehogy elkerülje a figyelmemet egy nagy sebességgel érkező biciklis, de mostantól még ennél is jobban fogok figyelni" – fejezte ki részvétét egy másik kommentelő.

Nagyon sokan reméltük, hogy a balesete nem olyan súlyos, de sajnos súlyosabb volt. Isten nyugosztalja! Legyen neki könnyű a föld.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.