tóth gabi
Nem semmi, milyen döntést hoztak.
Minden eddiginél többet, összesen több mint 3 milliárd forint értékben adományozott élelmiszereket és egyéb nem élelmiszer jellegű termékeket a Lidl, ami a hazai diszkontláncok közül messze a legmagasabb. A vállalat támogatói programjának keretében együttműködő partnerei révén havi szinten már több mint 110.000 nélkülöző magyar embert támogat. Az áruházlánc célja, hogy piacvezető élelmiszer-kiskereskedelmi láncként lehetőségeihez képest maximálisan segítse a rászorulókat.
A Lidl Magyarország a tavalyi évben tovább bővítette a napi szintű élelmiszermentésben aktívan részt vevő áruházainak számát, így már szinte az összes Lidl áruház esetében az értékesítésből kivont, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket közvetlenül a boltokból együttműködő partnerein keresztül a rászorulóknak juttatja el. A vállalat az önkéntes felajánlás útján a jogszabályi kötelezettségén túl többek között a megmaradt zöldségeket és gyümölcsöket, valamint pékárukat is a nélkülöző magyar családoknak adja, ami rendkívül nagy segítséget jelent számukra. A napi élelmiszermentésnek köszönhetően ráadásul az élelmiszeradományok minden esetben a helyi közösségekhez jutnak el, így a Lidl adományaiból az ország minden megyéjébe jut.
„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magyar gazdaság motorjaként működésünk minden területén a magyar családok partnerei legyünk, támogassuk a nélkülöző embereket és hozzájáruljunk a hazai gazdaság sikereihez. A 2022-es gazdasági évünkben már több mint 3 milliárd forint értékben juttattunk el élelmiszeradományokat, ruhaneműket, tisztító- és tisztálkodószereket a rászorulóknak és járultunk hozzá a hazai egészségügy fejlesztéséhez, ami messze a legmagasabb a hazai diszkontláncok között. Karitatív partnereinknek köszönhetően havi szinten már több, mint 110.000 rászoruló számára nyújtunk segítséget.” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Az áruházlánc a napi élelmiszermentés és az ünnepekhez kapcsolódó kampányai mellett egész éven át segíti a nehéz körülmények között élőket, amiben a legjelentősebb hazai karitatív szervezetek működnek közre. A vállalat évek óta támogatja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet is többek között az egészséges táplálkozásba jól beilleszthető élelmiszerekkel, annak érdekében, hogy ezáltal hozzájáruljon a minőségi étkeztetés biztosításához és a beteg gyermekek gyorsabb felépüléséhez.