Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
INSIDER

Szerző P. E.

4 hónapja

Helytálltak a magyar katonák Koszovóban

Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn este.

A közlemény szerint a magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban.

Koszovo zavargások
Fotó: MTI

Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára - írták.

Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil - áll a közleményben - tette hozzá a tárca.

A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja. A mentőegység az esti órákban Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka vezetésével indul Koszovóba - tudatta a HM.

A helyzetről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat - áll a HM közleményében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő orosz üzenet, minden eddiginél nagyobb pusztítás jön

origo.hu

Vetkőzős tánccal mutatkozott be a TV2 párkeresőjének legújabb szereplője - videó

borsonline.hu

Tünde jelenleg Magyarország legszebb nője, belepirulsz, milyen fotók készültek róla

vg.hu

Drónpárbajt vívtak egymással az éjjel orosz-ukrán erők

metropol.hu

Megtalálták Szoboszlai testvérét a TikTokon, Gulácsi rossz hírt kapott

hirtv.hu

Robert Fico: Igen a humanitárius segítségre, nem a fegyverszállításra

origo.hu

Így ment neki Köllő Babett Tóth Gabinak

travelo.hu

Talpalatnyi sivatagban kirándulhattok egy Pest vármegyei település közelében

ripost.hu

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Vera és a férje: ezt gondolják valójában Tóth Gabiék válásáról

ripost.hu

Válassz egy kutyát, azonnal kiderül, mi lakik a lelkedben

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

A baloldal ellenezte a Városliget újjáéledését, ma milliók látogatják és zöldebb, mint valaha - videó

INSIDER

9 dolog, amit tudni lehet az új CSOK Pluszról

INSIDER

Megtalálta a Ripost: Ezek a népszerű termékek mentek össze az évek során

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország nem lesz migránsgettó!

INSIDER

Tehetségesek, híresek és szemtelenül fiatalok: ők a magyar csodagyerekek

INSIDER

"Kiabáltam a feleségemnek, hogy tűz van" - éppen ebédelt a Fekete család, amikor felcsaptak a lángok

INSIDER

Háború a sportparkokért: összeugrottak az anyukák a sportolókkal

INSIDER

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron