RETRO RÁDIÓ

„Magyarország első számú nagykövete” - ilyennek látják Novák Katalint

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 05. 11. 09:23

Elkészült a köztársasági elnök első évének mérlege.

Május 10-én töltötte be hivatali idejének első évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy egy esztendőt követően hogyan változott az államfő szerepfelfogása, és annak milyen a megítélése a magyarok körében.

Fotó: Wolf Géza

A felmérés azt mutatja, hogy az államfő személyét ismerők körének 62 százaléka elégedett Novák Katalin köztársasági elnök eddigi munkájával, ez meghaladja a kormánypártok népszerűségét is. A nagyarányú elégedettség hátterében az áll, hogy a köztársasági elnök tevékenysége összhangban van az elvárásokkal. A megkérdezettek szerint Novák Katalin egy év alatt Magyarország első számú nagykövetévé lépett elő.

A magyarok háromnegyede (76 százalék) szerint az államfőnek elsősorban az ország nemzetközi képviseletével kell foglalkoznia. Ez az elvárás átíveli a pártpolitikai törésvonalakat, hiszen a kormánypártiak (81 százalék) és az ellenzékiek (72 százalék) körében is döntő többségben vannak azok, akik ezt fontosnak tartják. 

Az államfő alkotmányos munkaköri kötelezettsége a nemzeti egység kifejezése is. Ennek megnyilvánulásaként értékelhető, hogy egyaránt gesztust gyakorolt az LMBTQI szervezetek és a radikális jobboldal felé, amikor vendégül látta a Háttér Társaságot a Sándor-palotában, illetve azzal, hogy kegyelmet adott Budaházy Györgynek. A panasztörvény visszaküldése a parlamentnek szintén ebbe a sorba illeszthető.

Összességében a köztársasági elnök egy évnyi munkájának népszerűsége mögött egy kiforrott szerepfelfogás áll: Novák Katalin a nemzeti érdek nemzetközi, illetve a nemzeti egység hazai első számú nagykövete - írja a Nézőpont Intézet. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.