Soros György a háború folytatására buzdít, szerinte az emberélet nem számít

KÜLFÖLD
2 hónapja

Megdöbbentő részletek a férfiról, aki kilökte a tizedikről a párját Győrben

Már korábban is meggyűlt a baja a hatóságokkal annak a férfinak, aki halálba lökhette a barátnőjét. Lídia két kisgyermeket hagyott hátra.

A hatóságok jól ismerték azt a férfit, aki halálba lökhette a barátnőjét a tizedikről Győrben. Az elkövető büntetett előéletű, korábban már erőszakos bűncselekmény miatt ítélték el, rablásért. A férfi tavaly nyáron szabadult feltételesen, azonban azóta sem sikerült munkát találnia. A lakásban édesanyjával, illetve további családtagjaival élt. Azt egyelőre nem tudni, miért lökhette ki a tizedikről a párját, ám a helyiek szerint a tragédia előtt heves szóváltásba keveredtek. A férfi ezután elhagyta a helyszínt, ám később visszament a lakásba, ekkor fogták el a rendőrök.

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

Mint ahogyan arról beszámoltunk, csütörtökön egy 26 éves fiatal nő kiesett egy tízemeletes ablakából Győrben a Szent Imre úton. Már az eset legelején felmerült a bűncselekmény gyanúja, ezért a nyomozók egy férfit előállítottak. A Győri Járásbíróság pénteken egy hónapra el is rendelte a 32 éves férfi letartóztatását, akit emberöléssel gyanúsítanak.

A nyomozási bíró az ülést zártnak rendelte el, így az újságírók az épület folyosóján várhatták a 32 éves gyanúsítottat, aki bilincsben, több rendőr kíséretében érkezett. Illedelmesen, fesztelenül kívánt "Jó napot" - a média munkatársainak - írta a Kisalföld. Nem volt megilletődve és az sem nagyon hatotta meg, hogy egy napja veszítette el élettársát. A 32 éves elkövető a tárgyalóból vigyorral az arcán távozott és még a fotós és kamerás sajtósoknak is oda szólt, hogy "Jó lett?" 

Vigyorogva távozott a tárgyalóból a gyanúsított Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

A Kisalföld úgy tudja, hogy a gyanúsított azzal védekezik, hogy a 26 éves áldozat öngyilkosságot követett el. A férfit hozzátartozói a bíróság előtt várták, és biztosították arról, hogy kitartanak mellette. Légy erős! Kitartást! - mondták. 

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

A tragédiát megelőzően a szomszédok és környéken élők veszekedés hangjait hallották kiszűrődni a lakásból. Sőt, az egyik fültanú arról számolt be az interneten, hogy még távolabb is lehetett hallani, ahogy a férfi üvöltözött a szerencsétlenül járt nővel. 

„Éppen a szomszéd házhoz mentem, amikor visszahangzott a környék, ahogy a férfi üvöltözött, aztán egy nagy puffanást hallottam, nem is gondoltam, hogy tragédiába torkollott. Szörnyű!”

 - írta a fültanú, akit érthető módon megráztak a történtek. A fiatal nő 30 métert zuhant a halálba, szörnyű lehetett hallani a becsapódást.

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

A fiatal nő januárban költözött be élettársával a győri lakásba, albérlők voltak. Lídia az ország másik végéből, Hódmezővásárhelyről származott. Ahogy a Metropol megtudta, az áldozatnak két gyermeke volt, akik így félárván maradtak.  

Íme a TV2 Tények riportja a helyszínről:
 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Putyin váratlan bejelentése

origo.hu

Kétségbeesetten nyilatkozott Schobert Norbert

borsonline.hu

"Te vagy a legjobb" - Ibrahimovic magyar sportolót bálványozott

hirtv.hu

Soros György szerint folytatni kell a háborút

metropol.hu

Szoboszlai nagy bajba került: megbüntették, és ez még nem is a legrosszabb

hirtv.hu

Vezércikk: Fekália folyik a 120 millióért felújított zuglói tér padjain

origo.hu

Durva hír terjedt el Majkáról

mindmegette.hu

Ettől lesz extra ropogós a rántott csirke – nem fogod elhinni, mi a titkos összetevő

ripost.hu

Szörnyű hír terjed a neten Majkáról, kétségbe estek a rajongók

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

ripost.hu

Megszólalt a sztárok kutyatrénere: ezt mondta Tóth Andiról és Bailey-ről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Szörnyű hírt kaptak a frontérzékenyek: ez vár rájuk az elkövetkezendő években

INSIDER

Kisokos: itt a 10 legfontosabb tudnivaló az ország- és vármegyebérletekről

INSIDER

Ők akadályozzák Brüsszelben a pedagógusbér-emelést

INSIDER

Dr. Kasza Gyula: Igazságtalan az Európai Bizottság döntése a kutatókról

INSIDER

„Meg kellett tennem” – végezni akart feleségével a magyar férfi, lehet megússza

INSIDER

Indul a cseresznyeszezon: drágább lesz, de van, ahol már magunk is szedhetjük

INSIDER

Narancssárga riasztást adtak ki Medárd napjára

INSIDER

Elárulta a műsorvezető, milyen érzés a háborús helyzetről tudósítani