Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.17.

Kétségbeesve keresi családja a 13 éves Grétát

Mindössze 13 éves az a tinilány, aki Bajáról tűnt el nemrég. A család arra gyanakszik, hogy egy idősebb fiú lehet a háttérben.

Szerző K.D.R.

„Én már itt vagyok, de te nem vagy még itt. Mikor jössz?" - ezt az üzenetet találták meg aggódó rokonai a 13 éves Grétától, aki feltehetően egy 22 éves fiúnak írta. A fiatal lány már egy hete nincs meg, Bajáról tűnt el. 

Grétát nagy erőkkel keresik Fotó: Metropol

A fiatal lány a testvéreivel ment iskolába, akiknek azt mondta, hogy fogászatra megy majd, de mint kiderült, más tervei voltak. Gréta egy 22 éves fiúval, P. Csabával beszélgetett, és vélhetően hozzá szökött el. A rendőrség és a család nagy erőkkel keresi.

A Metropolnak Gréta egyik rokona, Márta nyilatkozott, aki elmesélte, hogy unokahúga a család információi alapján Miskolcon van, ugyanis többen is írtak nekik, hogy látták a lányt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei megyeszékhelyen. 

Próbáltuk elérni a fiú ismerőseit és rokonait, akihez Gréta elszökött, de csak annyit tudtunk meg, hogy Miskolcon van. Annyit megtudtunk Csaba unokatestvérétől, hogy a férfi már börtönben is ült, egy barátja pedig elmondta nekünk, hogy tudott róla, hogy Csaba találkozni fog Grétával, de azt nem, hogy hol és mikor

Márta szerint Grétának nem lehet más oka a szökésre, és nem játszott közre egyéb körülmény az eltűnésében

A rendőrség is keresi Grétát

A miskolci rendőrök már nagy erőkkel keresik a 13 éves lányt, de eddig nem bukkantak a nyomára. A család folyamatosan próbál kapcsolatba lépni Grétával és a fiú ismerőseivel, eddig sikertelenül. A család azt kéri, ha bárki tud információval szolgálni Gréta hollétéről, keresse a szülőket és a rokonokat az alábbi telefonszámok valamelyikén: 06701731743, illetve 06302996065

 

 

Szerző K.D.R.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 5.: a Rák meghatódik, a Skorpió nagy hatással van valakire

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István