RETRO RÁDIÓ

Újabb kellemes hétvége: meleg, de esős idő várható

sv
Szerző
sv
Létrehozva2023. 04. 29. 05:30

Hosszan elhúzódott a tél, most azonban úgy tűnik, végre megérkezik a tavasz. Meleg hétvégére számíthatunk, az esernyőt azonban ne tegyük el!

Ebben az évben igen lustán nyújtózkodott a tavasz: néha megörvendeztetett bennünket egy-egy kellemes nappal, ám gyakran visszabújt szundítani. Emiatt a tél hosszasan elidőzött fölöttünk, s bár nyakunkon a május, csak mostanság hajlandó visszavonulót fújni. Jó hír azonban, hogy a hétvégén kellemes 20 fokra számíthatunk. 

Nagyszerű időnk lesz szombaton Fotó: Köpönyeg.hu

Európa igen változatos képet mutat a hőmérséklet tekintetében. Az elmúlt napokban Spanyolországban például mértek 39 fokot is, míg nálunk napközben is legfeljebb a 10 fokot érte el a levegő. Most azonban melegfront érkezik országunk fölé, ami akár a 25 fokot is elhozhatja.

Szombaton kellemes, meleg időre számíthatunk, a front azonban záporokat és viharokat implikál. Bár az idő meleg lesz, erősen felhős, borús égképpel kell számolnunk, Dunántúlon azonban felszakadozhatnak az esőfelhők. Az északnyugati szél felerősödik, és átlagosan 17-22 fok között alakul a hőmérséklet – írja a Köpönyeg.hu.

Vasárnap azonban már napos, gomolyfelhős égképre számíthatunk, és csak elszórva jelenhetnek meg záporok, azok is elsősorban az északkeleti tájakon. Az élénk szél ezen a napon is velünk marad, és kellemes, 20 fokos hőmérsékletre lehet számítani. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.