RETRO RÁDIÓ

Baj van: veszélyes állapotba került a Nyugati pályaudvar aluljárója - fotók

sv
Szerző
sv
Létrehozva2023. 04. 24. 18:52

Meghökkentő fotókat kaptunk a Nyugati pályaudvar aluljárójából. Ha lehet, kerüljük, mert veszélybe kerülhetünk.

Ismét fájhat a budapestiek feje. Most ugyanis arról kaptunk meghökkentő felvételeket, hogy milyen állapotba került a Nyugati pályaudvar aluljárója. Javában zajlik az M3 metróvonal felújítása, ám azzal többször szembesültünk már, hogy aha történik egy lépés előre, akkor később kettőt lépünk hátra. Most éppen az egyik legforgalmasabb csomópont, a Nyugati pályaudvar aluljárója ázott be, erről pedig fotókat is kaptunk.

Beázott a Nyugati pályaudvar aluljárója. A kis felmosóvödör most nem sokat segít. 

A felvételekről jól látható, hogy ömlik a víz a frissen felújított aluljáróba. Még egy-két lavórt és ládát is kihelyeztek, hogy gyűjtse a vizet, ez azonban nem bizonyult elégséges megoldásnak, hiszen a talaj valóságos pocsolyává változott. Ha lehet, kerüljük el a helyszínt, ugyanis komoly csúszásveszélyre lehet számítani, ha pedig utunk mindenképpen arra vezet, akkor készítsük elő az esernyőnket, és lépkedjünk nagyon óvatosan. 

Áll a víz a Nyugati pályaudvar aluljárójában. 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.