RETRO RÁDIÓ

Minden éjfélkor leül a sírja mellé és zokog: Többször újra kellett temetni Rebekát, az elátkozott enyingi lányt

F.I.
Szerző
F.I.
Létrehozva2023. 03. 03. 19:00

Nem tudott a földben nyugodni az 1700-as években elhunyt Tokaj Rebeka teste a legenda szerint: a fiatal, elátkozott lány koporsóját végül kőbe zárták Enyingen. Nyughelye ma is megtekinthető a katolikus temetőben.

Enying egyik leghátborzongatóbb látnivalójának számít az a kőkoporsó, amely egy fiatal lány, Tokaj Rebeka testét takarja. A lányt ugyanis a helyi legenda szerint elátkozták, majd elhunyt. Koporsóját a falubeliek a lány halálakor kőbe záratták, mivel a legenda szerint háromszor is kivetette magából a föld.

Tokaj Rebeka sírja.  Fotó: enying.eu 

A mítosz szerint az 1740-es években az enyingi református gyülekezet lelkipásztorának, Tokaji Pálnak a lánya, Rebeka családos férfiakat csábított el. A férjezett asszonyok emiatt egy ördögi szeánszon megátkozták a fiatal lányt.

A történet szerint ezután a lányba beleköltözött a gonosz, földöntúli dolgokat művelt, majd hatalmas kínok között elhunyt. 

A lány testét ravatalozása után végső nyugalomra helyezték az enyingi katolikus temetőben, ám másnapra a föld kivetette magából a koporsót. Úgy döntöttek, megszentelik a koporsót és újra eltemették a lányt. Mégis másnap újra a föld felett találtak rá a koporsóra. Több vakmerő jelentkező is volt, aki megpróbálta újra elásni a koporsót, ám a vállalkozó szellemű önjelöltek mind rejtélyes körülmények között pár napon belül elhunytak. Ezután a falu vezetősége úgy határozott, hogy a koporsót kőbe zárja és úgy hagyják a temetőben. Egyes feltevések szerint a bűnös lány koporsóját a megcsalt asszonyok hantolták ki újra és újra, hogy lelke sose nyugodhasson békében, így bosszút állva Rebekán azért, mert elcsábította férjeiket.

Rebeka sírjához azóta már egy emléktáblát is kihelyeztek, amelyen elolvashatjuk a lány drámai és természetfeletti történetét. 

Az ott élők szerint Rebeka szelleme minden éjfélkor megjelenik, leül a sírja mellé és zokog. A falubeliek azóta is félnek elsétálni az emlékmű mellett sötétedés után.

Egymás felé közelít a szerelmesek sírja

A százhalombattai temetőben is találhatunk érdekességeket: egy helyi szerelmes pár balesetben halt meg, a család kérésére a temetőben egymás mellé temették el a fiatalokat. Évek múltán a falubeliek arra lettek figyelmesek, hogy a szerelmesek sírja teljesen egymásnak dőlt. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.