Brutálisan erőltetik a migránsok betelepítését Brüsszelben

POLITIK
6 hónapja

Újabb megállókat adtak át az M3-as metró vonalán – Megnéztük milyenek lettek! - videó

Öt és fél év után újra utazhatunk az M3-as metró teljes vonalán.

Hétfő délután 3 órától újra a teljes vonalon jár hétköznaponként a 3-as metró az öt és fél éve tartó felújítás után. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, azokon az állomásokon egyelőre nem állnak meg a szerelvények, hétvégenként pedig csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek.

A felújított Arany János utca metrómegálló.  Fotó: Nagy Zoltan

Az M3 metróvonal építési munkái 1970-ben kezdődtek, átadása öt lépcsőben történt, 1990-ben készült el a ma ismert Újpest-központ – Kőbánya-Kispest közötti vonal. A metróvonal jelenleg 17,3 km hosszú, 20 állomásával hazánk legnagyobb forgalmat lebonyolító közösségi közlekedési eszköze. Naponta több mint félmillió utast szállít, tehát szerepe megkérdőjelezhetetlen. 

A korszerűsítést 2017. november 6-án kezdték meg, ma pedig fordulóponthoz érkezett a felújítás, hiszen mától 5 és fél év után újra teljes vonalon közlekedik az M3-as metró. Átadásra kerültek ugyanis a vadonatúj Arany János utca és a Nyugati pályaudvar metróállomások. A Metropol munkatársai is részt vettek a két új megálló ünnepélyes átadóján.

Karácsony Gergely főpolgármester, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója  Fotó: Nagy Zoltan

A peronszinten egy kisebb fogadás várta a magyar sajtó tagjait. Közben a rég látott M3-as metró menetrendnek megfelelően közlekedett a peron két oldalán. Miután mindenki megérkezett kezdetét vették az ünnepi beszédek, ahol Navracsics Tibor külön kiemelte, hogy az M3-as metró nem csak a budapestieké, hanem az egész országé, sőt még a külföldieké is, akik hazánkba látogatnak. 

Sokan voltak az átadón.  Fotó: Nagy Zoltan

Az átadón az ETFÉSZ (Egyetemes Tervezés a Fogyatékossággal Élők Szolgálatában)tagjai is részt vettek, hiszen lényegében ők maguk voltak a legfőbb szempont a felújítás gondolatakor, hiszen már a metróvonal infrastruktúra előkészítési fázisától széleskörű figyelem övezi az esélyegyenlőség megteremtését. Pontosan ezért minden megálló akadálymentesítve lett.

A beszédek után a vendégek és persze mi is, metróra szálltunk, hogy elsőként nézhessük meg a megújult Nyugati pályaudvar metróállomást. 

A felújított Nyugati-pályaudvar metróállomás.  Fotó: Nagy Zoltan

Kifelé jövet megkérdeztük az utca emberét mit gondol a felújított és akadálymentesített M3-as metróvonalról, illetve milyen gyakran használja azt.

Nagyon tetszik! Nagyon régóta vártuk, hogy végre akadálymentesített legyen az egész vonal. Én azt gondolom, hogy nagyban tudja majd segíteni a közlekedésünket, hiszen ez a 3-as vonal egy elég hosszú és nagy távot ölel fel, gyakorlatilag Kőbányától egészen Újpestig tudunk közlekedni, illetve egyértelműen a belvárost is érinti, úgyhogy ez egy régóta várt, hiánypótló befejezése a mi közlekedésünknek.

 – válaszolt a kérdésünkre Mihály.

Legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy vajon mikor fog elkészülni a Lehel tér és a Nagyvárad tér metróállomás.

Hatalmas megkönnyebbülés, hogy újra jár, mert ez nekem nagy könnyebbséget jelent így bejutni az egyetemre minden áldott nap. Kíváncsi leszek egyébként, hogy ez jó lesz-e így. Mert már elég régóta várunk arra, hogy kész legyen. Az is érdekelne, hogy a maradék két megalló mikor kerül átadásra. 

– fejtette ki véleményét egy egyetemista. 

Voltak olyanok is, akik arra panaszkodtak, mennyire zsúfoltak voltak a metrópótló buszok. 

Hát azt a tömegnyomort én újra nem akarom átélni. Metróval most sokkal egyszerűbb lesz, mint metrópótlóval.

 – mondta el egy járókelő.

 

A Lehel tér és a Nagyvárad tér állomásokat a tervek szerint 2 hónap múlva fogják átadni, amikor hivatalosan is minden megállóhelyen megáll majd a metró. Bár már a 3-as metró teljes vonalán, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között lehet utazni, mivel azonban a Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszűnik a Netflix-szolgáltatása

origo.hu

Meghalt egy kisfiú egy budapesti iskolában a figyelmetlen napközis tanár miatt

borsonline.hu

Som-Balogh Edina exkluzív vallomása: Folyamatban van a válásom!

hirtv.hu

Radar - Bandaháború a határnál

ripost.hu

Munkából hazafelé eltűnt a Máltai Szeretetszolgálat dolgozója, Lászlót nagy erőkkel keresik

hirtv.hu

Radar - Rendhagyó véradás a Csillagdában

origo.hu

Figyelem! Brutális bírságot kaphat az, aki ezt nem tartja be metrózás közben

travelo.hu

Friss hírek a tragikus velencei buszbalesetről, amelyben sokan életüket vesztették

life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyarok a világ tetején, így állunk a Nobel-díjasok nemzetközi rangsorában

INSIDER

Kétkezi munkás szülők nevelték fel a fizikai Nobel-díjas magyart, Krausz Ferencet

INSIDER

Robbantással fenyegetőzött: kivonult a TEK a 15. kerületbe

INSIDER

Az indokoltnál 40 százalékkal több pénzt vettek ki a zsebünkből az élelmiszermultik

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: „Az infláció jelentősen csökken”

INSIDER

Sokak kedvencére adott ki fegyelmeztetést a Nébih: ha ilyet vettél, ne edd meg!

INSIDER

Így változik meg az ingatlan-nyilvántartási rendszer

INSIDER

Karikó Katalin felvette a harcot a rákkal, hamarosan megtalálhatja a gyógymódot