Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.13.
Módosítva: 2023.03.13.

„Ez megint egy átgondolatlan ötlet” – Karácsony legújabb agymenésére reagált az Autóklub szakembere

"Ez megint csak az autósok ellen szól és teljesen átgondolatlan"– mondta lapunknak dr. Kovács Kázmér. A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke szerint a főpolgármester akár környezetkárosítás árán is kiszorítaná az autósokat a fővárosból.

A főpolgármester a napokban jelentette be váratlanul, hogy elbontatja a Nyugati téri felüljárót és összeköti a villamospályákat a Lehel tértől a Deák térig. Ezt az útvonalat egyébként a metró is megteszi a föld alatt. A hirtelen ötlettől sem a budapestiek, sem az Autóklub nincs elragadtatva.

 

"A körülmények figyelembevételét nélkülöző ötletelés"

"Ez a terv illeszkedik abba a folyamatosan érzékelhető, a körülmények figyelembevételét nélkülöző ötletelésbe, melynek valós célja akár környezetkárosítás árán is az autósok fővárosból történő kiszorítása" – mondta a Metropolnak dr. Kovács Kázmér ügyvéd arra reagálva, hogy Karácsony Gergely - Terézváros polgármesterével együtt - a Népligeti felüljáró után a Nyugati térit is górcső alá venné, és még idén nekifognának a bontás előkészítésének. A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke rámutatott arra: ismét úgy döntenének valamiről a Városházán, hogy azt nem előzi meg szakmai felmérés.

Dr. Kovács Kázmér szerint először a következményeket kellene ismerni. Fotó: Kovács Kázmér

 

Nincsenek előzetes felmérések, amelyek bemutatnák azt, hogy az új elrendezés mennyivel fogja lassítani a környék forgalmát és ezáltal milyen többlet károsanyag-kibocsátáshoz fog vezetni

– hangsúlyozta a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke, hozzátéve:"Ez az elképzelés ismét figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy nem mindenki kényelmi okokból használja az autót. 

Új városrész helyett csak elbontás?

A Nyugati tér felújításáról éppen egy évvel ezelőtt hallottunk, amikor elkészítette a Budapesti Fejlesztési Központ a látványterveket. A terület eszerint nagyszabású átalakuláson ment volna keresztül. Egy új városrész született volna: egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarral, illetve a többi között a felszín teljesen zölddé tételével, a föld alatt pedig egy 6 vágányos mélyállomás épült volna meg. Azonban Brüsszel szankciós politikája és a háború okán kialakult gazdasági helyzet miatt elhalasztották a munkákat. Karácsony Gergely – aki egyébként a munkacsoportban is benne volt, tehát teljeskörű ismerettel rendelkezik a tervekről – szokásához híven most hirtelen posztolt egyet azzal, hogy ő mégsem vár, elbontatja a felüljárót, és kész.

Az elbontás után a villamospályákat kötné össze Karácsony a Lehel tértől a Deák térig. De minek? Fotó: Metropol

A főpolgármester semmi egyebet nem tesz a villamospályák összekötésén túl ahhoz, hogy a tér megújuljon és korszerű, új funkciót kaphasson. A fővárosnak ugyanis nincs pénze, ahogyan ezt Karácsony Gergely minden adandó alkalommal hangsúlyozza. Így joggal merül fel a kérdés, hogy érdemes-e a nagyszabású felújítás helyett beérniük a budapestieknek egy elkapkodott, kis, az autós közlekedést viszont meghatározó munkálattal, azaz a felüljáró elbontásával. 

"Megint egy megúszós mellébeszélés és a népek hülyének nézése"

A két baloldali politikus azt is közölte: nem várnak a kormányra, a főváros és a kerület fog össze a terület rendezésért.

Megint csak tervezgetés, a konkrét munkavégzésről és a főváros feladatairól hallgat

– így reagált a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony bejelentésére. Wintermantel Zsolt emlékeztetett: "em a főpolgármesternek jutott eszébe a Nyugati tér, benne a felüljáró kérdésének rendezése és nem a baloldali vezetés készített rá előzetes terveket, hanem a kormány által létrehozott Budapesti Fejlesztési Központ. Most, hogy Brüsszel pénzvisszatartó zsarolása és az elhibázott szankciók okozta gazdasági nehézségek miatt át kell gondolni, hogy mire jut és mire nem jut pénz, Karácsony Gergely saját feladatainak elvégzése helyett ismét csak a kormányt támadja. A Nyugati tér közlekedésének és térrendezésének feladata 10 százalékban a főváros feladata. Karácsony Gergely 3 év szövegelés után elkezdhetne dolgozni."

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint Karácsony Gergely és a kerületi polgármester bejelentése csak megúszós mellébeszélésnek és a népek hülyének nézésének tekinthető.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi a budapestiek véleménye Karácsony elhamarkodott ötletéről 

ernő
Fotó: Metropol

Ernő: "Ez elég szomorú, megmondom őszintén, nem tartom jó ötletnek. Szerintem fel kéne inkább újítani. Én Karácsonnyal abszolút nem értek egyet semmiben sem, amióta megválasztották, borzasztó a fővárosban a közlekedés. Nem lehet autózni, le vannak zárva a sávok, a biciklisávban a rolleresek úgy mennek, ahogy akarnak".

györgy
Fotó: Metropol

György: "Azt hallottam, hogy a felüljárók állapota rossz, ennek a javítása biztosan nagy forgalmi akadályt jelentene. Én semmiképpen nem bontanám le, szerintem fel kéne újítani."

mariann
Fotó: Metropol

Mariann: "Hülyeség. Butaságnak tartom a lebontás tervét, inkább másra kéne fordítani a pénzt."

erzsébet
Fotó: Metropol

Erzsébet: "Én nagyon sajnálnám, ha elbontanák, mivel nagy forgalmat bonyolít le a felüljáró. Az autósoknak is kell valahol menni, nekem nincs autóm, de akkor is velük értek egyet. Semmiképpen se kéne elbontani".

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek