6 hónapja

Megleshettük munka közben a dögös magyar burkoló lányt – Videó!

Janka úgy gondolta, hogy a férfiak uralta építőiparban próbál szerencsét. Kitartása és szaktudása végül meghozta gyümölcsét és burkoló lányként sikeres vállalkozást vezet.

Janka imádja a színes, mintás csempéket, melyekkel burkolóként dolgozik. Mi is épp munka közben találkoztunk vele: egy társasház fürdőszobáját csempézte szorgosan. Szánt ránk néhány percet és elmesélte, hogy lett ő a Burkoló Lány és miért választotta ezt a hivatást.

Janka precízen dolgozik Fotó: Bánkúti Sándor

"Ha tíz pár kezem lenne, se tudnám megszámolni, hányszor zavartak ordibálva haza"

A Burkoló Lány tudta, hogy nem szokványos női szakmát választ magának, de a kezdeti nehézségek nem szegték kedvét. Meg akarta mutatni, hogy egy férfiak uralta szakmában is tud érvényesülni.

Az elején, amikor megtetszett ez a szakma, olyanokat mondtak nekem, hogy "ez nem olyan kislánynak való, mint te, úgysem fogsz megmaradni a szakmában, ha elvégzed." Én pedig pont emiatt kaptam vérszemet és elhatároztam, hogy akkor is megmutatom

 - emlékezett vissza a 27 éves lány.

Janka igen makacs lány

"Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt, mert voltak hullámvölgyek. Ha tíz pár kezem lenne, se tudnám megszámolni, hányszor zavartak ordibálva haza. Persze sosem mentem, nagyon makacs tudok lenni" - mesélte nevetve.

A Burkoló Lánnyal munka közben találkoztunk Fotó: Bánkúti Sándor

"Egy nőben sokkal jobban bíznak"

Janka az évek során megtapasztalta az emberek támogatását is, ami hihetetlenül sok erőt ad neki. Sokat köszönhet a mestereinek, Ricsinek és Norbinak, hisz tőlük tanul a mai napig és most is együtt dolgozik velük burkolóként.

Az elején inkább nők voltak, akik megbíztak, és kérdeztem is, hogy miért pont egy lányt, mert azért mégiscsak a férfiaké ez a terep. Azt felelték, hogy a bizalom miatt. Tehát, hogy egy nőben sokkal jobban bíznak az építőiparban, mint egy férfiben

 - mondta a Burkoló Lány, aki hangsúlyozta, hogy szerinte az igazán jó szakember alázatos és mindig kész új dolgokat tanulni.

"Jó pár éve dolgozom ebben, de én még mindig úgy érzem, hogy van mit tanulnom, van hova fejlődnöm, mindig van egy olyan technika, egy újabb gép, egy újabb módszer, amivel több lehet az ember."

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A bolygó legszexibb nőjének nevezik a hatalmas mellű műsorvezetőt - képek

origo.hu

Ezt tervezi most az életével az RTL Klub alkoholista, gyerekverő színésze

borsonline.hu

Kár volt aggódni, nagyon bejött a Fradi húzása

magyarnemzet.hu

Szoboszlai Dominik továbblépne, a Liverpool nem siet ezzel

ripost.hu

10 dolog, amit nem tudtál Karikó Katalinról - videó

hirtv.hu

Egy amerikai szenátor és családja életét vesztette egy repülőszerencsétlenségben

origo.hu

Embertelen borzalmakat kellett átélnie Jeff Bezos házvezetőnőjének

mindmegette.hu

Év végéig befagyasztja árait az egyik legnagyobb hipermarketlánc

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar építészeti sikerek is megjelennek a nagy nemzetközi seregszemlén – Galéria

INSIDER

10 dolog, amit nem tudtál Karikó Katalinról - videó

INSIDER

Óriási magyar siker: Karikó Katalin kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat

INSIDER

József nádor ükunokája: "Dolgozunk Mindszenty boldoggá avatásáért"

INSIDER

Még az állatvédők is sokkot kaptak: ezt tette kutyájával a VII. kerületi nyugdíjas

INSIDER

Ez a két dolog kellett ahhoz, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas legyen

INSIDER

Az unokázós csalók egy új módszerrel csaltak ki 1 millió forintot egy tiszakécskei nőtől

INSIDER

Borzalmas baleset Hódmezőváráshelyen: 7 métert zuhant egy cirkuszi artista