2 hónapja

Hullámvasútra ültet minket az időjárás

Megint jön a meleg, de záporokra is figyelmeztetnek.

Szerző Piréz

Bár Európa keleti részéről a Skandináviától a Fekete-tengerig húzódó front mentén hózáport is jelentenek, de megnyugatató, hogy Spanyolországban már 25-30 fok köré melegszik a levegő. Hazánk időjárását a következő napokban az északnyugat felől érkező ciklonok alakítják, így hozzánk is jön a fokozatos melegedés, igaz, ezt többfelé csapadék kíséri.

Fotó: Pixabay

Péntek délelőtt a Dunántúlon, majd a déli óráktól már keleten is újból erősen felhős idő várható. Estefelé többfelé kell esőre, záporra számítani, esetleg zivatar is kialakulhat, majd fokozatosan kelet felé helyeződik át a csapadékzóna. Emiatt az Országos Meteorológiai Szolgálat első fokú riasztást adott ki az ország teljes keleti felére. Ezzel párhuzamosan megélénkül, több helyen megerősödik a déli, délnyugati szél.

Grafika: OMSZ

A pénteki legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul, úgyhogy remélhetően búcsút mondhatunk a mínuszoknak, amik súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben, ahol az elvirágzás után már a terméskezdeményeket érte a fagy

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű hírek érkeztek a PSG balesetet szenvedett focistájáról

origo.hu

UFO-észlelések, szigorúan titkos UFO-akták Magyarországon

borsonline.hu

A villámárvíz áldozatai lettek Gáspár Zsoltiék - helyszíni fotók

mandiner.hu

Magyarul üzenve állt ki hazánk mellett egy lengyel politikus

metropol.hu

Gyöngyöstarjáni tragédia: az élete árán mentette meg a kutyáját Zsuzsanna - Videó

magyarnemzet.hu

A Barcelona ronthatja el a Manchester City örömét a BL-döntőben

origo.hu

Cukiságbomba: először mutatta meg unokáját Stohl András - kép

travelo.hu

Már megcsodálhatjátok hazán egyedülálló, multimédiás szökőkútját, a Ködszínházat

ripost.hu

Ezt a trükköt vesd be, ha lótetű pusztítja a palántaidat

ripost.hu

Gratulálunk! Megszületett Békefi Vikiék kislánya: "Amint ott volt, minden olyan magától értetődőnek tűnt!"

ripost.hu

"Az ő szerelme ilyen" - Dárdai Blanka kitálalt L.L. Juniorról

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Örülnek a vásárlók a kötelező akciózásnak – Videó!

INSIDER

Kötelező akciózás: A boltok többsége akár 20-50 százalékos kedvezményt is biztosít

INSIDER

Szörnyű hírt kaptak a frontérzékenyek: ez vár rájuk az elkövetkezendő években

INSIDER

Kisokos: itt a 10 legfontosabb tudnivaló az ország- és vármegyebérletekről

INSIDER

Komoly gond van a Gmail háza táján, könnyen csalók áldozatává válhatsz

INSIDER

"A kisfiam mosolya motivál" – ötször kellett újraéleszteni koraszülöttként Milánt, ma már óvodába jár

INSIDER

Komoly veszélyeket rejtenek az ingyenes mobilos játékok: érdemes átnézni a gyerekek mobilját!

INSIDER

A Dal győztese zenél vasárnap Magyarország legszebb nőinek