Létrehozva: 2023.03.19.

"Én sem eszem csokit, amíg a tesóm nem ehet" - heti top 5, legmegrázóbb történeteink

Egy fánk, ami csaknem megölt egy kislányt, összefogott a falu a tűzkárosult családért, a nagybeteg Dzsesszika és családja megrázó története - összegyűjtöttük a hét legolvasottabb cikkeit.

Előkerült az eltűnt fiú, akinek az édesanyja lapunkon keresztül üzent 

Egy középiskolás fiú február 25-én egy ismerősével találkozott Kiskunhalason, majd nyomtalanul eltűnt. A gyermek édesanyja, Szerencsés Szilvia nagyon megijedt - és a Riposton keresztül is üzent Eriknek és kérte, hogy menjen haza, vagy legalább tudassa vele, hogy jól van. Végül csaknem két hét után a rendőrök találták meg a fiatalembert március 10-én, aki azóta hazatért az anyukájához. Erről szóló cikkünket rengetegen olvasták a héten.

 

Összefogott az egész község a tűzkárosult háromgyermekes családért

Rengeteg embert megérintett történetünk, amely tragédiának indult, de szívmelengető véget ért. Összefogott Halimba a háromgyermekes Kiss családért: még helyi mesteremberek is felajánlották a segítségüket, hogy újjá tudják építeni a házukat. A család mindenért nagyon hálás, és reméli, hogy most már végre jobbra fordul a sorsuk...

Teljesen megsemmisült a Kiss család háza Fotó: Ripost

Majdnem megölte egy fánk a veszprémi kislányt

Egy hős autósnak köszönhetően szerencsés véget ért egy csaknem tragédiába fordult történet Veszprémben. Egy fánk akadt meg egy 4 és fél éves kislány torkán, aki kis híján megfulladt. A gyermek édesanyja pánikszerűen próbált segíteni, ám nem járt sikerrel. Hirtelen egy autó odafarolt hozzájuk, amiből kipattant annak a vezetője, aki a Heimlich-fogást vetette be a kislányon, majd az anyukával kiszedték az 50 forintos méretű fánkdarabot a kislány torkából... Cikkünkben az édesanya és a hős megmentő is megszólalt.

 

Szörnyű betegséggel néz szembe a zuglói család

Betegsége miatt már iskolába se tud járni egy 14 éves kislány. Egyre csak fogy, gyönyörű haja ritkul, édesanyja pedig otthagyta a munkáját, hogy mindig vele lehessen. Cikkünkben a kis Dzsesszika édesanyja, László Zoltánné Brigitta mesélte el családjuk kálváriáját és azt, hogyan élik meg a gyermekük betegségét, a gyógyulásért folytatott közös harcot. „Én sem eszem csokit addig, amíg Dzsesszika nem ehet!" - mondja Dzsesszika egyik testvére...

 

Nagy változás a jogosítványoknál

Egy újítás véget vethet annak, hogy életünk végéig lesz jogosítványunk. Új szabályokat vezetnének be a sofőrökre egy készülőben lévő EU-s módosítás szerint. Ennek értelmében, ha valaki 70 év felett is meg szeretné tartani a jogosítványát, bizonyos teszteket meg kell ismételnie. Erről szóló összefoglaló cikkünket is rengetegen olvasták a héten.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát