tóth gabi
Krisztián 8 hónaposan agyhártyagyulladást kapott, és mire a kómából felébredt, elvesztette a látását és a hallását is.
Baka Krisztián csupán 8 hónapos volt, amikor kiderült, hogy agyhártyagyulladást kapott. Tűzoltó édesapja épp szolgálatban volt, amikor édesanyja a kórházba rohant vele. A kisfiú négy hétig volt kómában, ám amikor felébredt kiderült: szeme világát és hallását is elveszítette. Amikor hazakerültek a kórházból, gőzerővel fogtak neki a lehetőségek felkutatásának, mert szülei minden fejlesztést meg akartak adni a kisfiúnak.
Az igrici család élete egyik napról a másikra fenekestül felfordult, amikor az akkor 8 hónapos Baka Krisztián a védőoltások ellenére agyhártyagyulladást kapott. A kisfiú 4 hétig volt kómában, majd amikor felébredt döbbentek rá, hogy elveszítette a látását és a hallását is. Minderről az édesanyja, Baka-Viski Eszter a Borsnak elmondta,hogy az egész életét annak szenteli, hogy gyermeke önálló életre legyen majd képes.
– Krisztián 2021 januárban került kórházba erős hányás miatt. Más, különös tünete nem volt, az orvos azt mondta, maradjunk bent még egy napig megfigyelésre, kap infúziót és másnap haza is mehetünk. Másnap reggel fél 6 körül megetettem, de délelőtt már nem lehetett felébreszteni. Kinyitotta a szemét, rám nézett, de aztán csak aludt és aludt. Akkor derült ki, hogy komolyabb lehet a baj. – kezdte el mesélni a történetet Eszter.
Az orvosok ezután elvégezték a gerincvíz-csapolást, és kiderült, hogy a kisfiúnak agyhártyagyulladása van. Azonnal az intenzív osztályra kerültek, ahol már jelentkeztek az összetéveszthetetlen tünetek. A kezdődő görcsöket az orvosok gyógyszerekkel tudták féken tartani.
Krisztián kómába esett, és négy hétig fel sem ébredt. Ebből két és fél hetet lélegeztetőgépen töltött, így próbálták tehermentesíteni a szervezetét.
– emlékezett vissza.
Eszter teljesen összeomlott, amiért nem lehetett egész nap gyermeke mellett az intenzív osztályon. A férje és kislánya tartották benne a lelket.
– Amikor levették a gépről, pár nap múlva kezdte nyitni a szemét. Tudtam, hogy most egyáltalán nem érdekes én hogy érzem magam, erőt kell sugároznom neki. Addig minden nap rettegéssel telt, az sem volt biztos, hogy a másnapot megéri. De igazi kis harcos, itt maradt velünk. Mindennap azért imádkoztunk, hogy mindegy mi áron, csak kerüljön haza. – mondta.
Azonban mire a kisfiú magához tért a kómából, elveszítette a látását és a hallását. Az intenzíves orvos már jelezte, hogy valószínűleg nem fog látni, mert nagyon-nagyon rossz a pupilla-reakciója.
– Amikor az intenzív után lekerültünk a belgyógyászatra, akkor kezdtem el gyanakodni, hogy a hallásával is baj van. Itthon egyre biztosabbá vált a gyanúm, és 2021 szeptember végén sikerült megcsináltatnunk a hallásvizsgálatot. Kiderült, hogy mindkét fülén nagyon nagy mértékű idegi hallásvesztése van. Tavaly decemberben sikerült a cochlearis implantátum beültetése, ezzel esélyt kaptunk, hogy a kisfiunk jobb fülére vissza tudjuk adni a hallását. – mondta reménykedve az édesanyja.
Eszterre viszont otthon is várt egy kihívás: az akkor 4 éves kislányuknak valahogy meg kellett értetnie, mi történt a kisöccsével.
Felnőtteket megszégyenítő hozzáállással állt a történtekhez. Ugyanúgy játszik vele, mesél neki, megmutatja neki a játékait.
– mesélte elérzékenyülve.
Bár a kislány gyakran megkérdezi anyjától, hogy öccse mikor lesz olyan, mint ő, a család reménykedik abban, hogy Krisztián fejlődni fog a mozgásban és a beszéde is be fog indulni, amint sikerült visszahozni a hallását.
Hiszünk abban, hogy neki küldetése van még itt. Senki se gondolta volna, hogy ennyit fog fejlődni ilyen rövid idő alatt és most itt vagyunk!
–osztotta meg velünk.
Eszter elmondta azt is, hogy Krisztián a betegsége előtt egyszer sem volt beteg, szépen fejlődött. Tudott ülni és az ágy mellett már álldogálva játszott. Aztán megtörtént a baj, és egyik napról a másikra az életéért kellett küzdeni. Folyamatosan járnak Miskolcra a Velkey László Gyermekegészségügyi központba gyógytornára, masszázsra, fizikoterápiára és gyógypedagógiai fejlesztésre. Ezenkívül a Református EGYMI Miskolci Tagintézményébe járnak, Krisztián itt is kap gyógytornát, valamint látás- és hallásfejlesztést.
A kisfiúért jótékonysági futást szervez a Supersum Alapítvány. A futás áprilisban lesz Tiszaújvárosban, de aki tud, már most is segíthet a családnak.
Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi ember fog összefogni a kisfiunkért. Nagyon nehéz azt feldolgozni, hogy mindezek előtt én segítettem, én magam is utaltam és rendkívül nehéz a másik oldalra kerülni.
– mondta könnyeivel küszködve.
Ha Ön is segíteni szeretne Krisztiánnak, az alábbi helyen megteheti:
Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN