Létrehozva: 2023.02.10.

Felháborító: vak, idős asszonyt raboltak ki Budapesten – Videó

A pofátlan férfi nem menekülhetett az igazságszolgáltatás elől. Felfoghatatlan, hogy tehetett ilyesmit, de most jó időre a rács mögött maradhat.

A mai világban már lassan meg sem lepődik az ember, hogy milyen gátlástalan emberek is járják az utcákat. Nemrég, Budapest XIV. kerületében, Zuglóban szemelt ki magának egy látássérült idős hölgyet egy férfi.

Ezt a zuglói nőt lopta meg / Fotó: Rendőrség

A nő zsebéből vette ki a pénztárcát egy ismeretlen férfi, még január 20-án. Az asszony érezte, hogy meglopják, szólt az eladónak, de a tettes a pénztárcával elmenekült. A zuglói rendőrök tíz nappal később, a Keleti Pályaudvarnál fogták el a feltételezett elkövetőt, aki éppen egy másik férfi pénzét vette el, miután együtt ivott vele.

Az 50 éves L. József  tagadta a bűncselekmények elkövetését, annak ellenére, hogy második áldozatának előzőleg borítékban felvett fizetését is megtalálták nála. Rendőrségi információk szerint, a férfit a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak