RETRO RÁDIÓ

Taxikártya-botrány: gyanúsított a DK-s képviselő

Létrehozva2023. 02. 01. 15:46
Frissítve2023. 02. 01. 15:46

Több, mint egymillió forintot taxizott el a DK-s képviselő és családja.

A Mandiner információi szerint Nemes László pesterzsébeti önkormányzati képviselőt a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, miután kiderült, hogy a családja is használhatta a számára kijelölt taxikártyákat.

Fotó: Facebook, a Demokratikus Koalíció pesterzsébeti szervezetének hivatalos oldala

Még a nyáron jelentették fel Nemes László pesterzsébeti DK-s önkormányzati képviselőt. A kerületi Fidesz-frakció mellett még saját önkormányzata is feljelentést tett a politikus ellen. Akkori információkat Demjanovich Orsolya jegyző is megerősítette, azt válaszolta a Mandinernek küldött levelében, hogy Nemes a Polgármesteri Hivatal számlájára 1.057.760 forintot utalt át „Nemes László felmerült taxi költségek térítése” közleménnyel. 

"Az átutalás pontos időszaka, jogalapja és összegszerűsége egyelőre nem értelmezhető, a Hivatal még vizsgálja, hogy mi a jogszerű teendő a befizetéssel, jelenleg függőben tartjuk” – közölte akkor a jegyző portálunkkal, majd azzal folytatta, hogy megküldték a feljelentést az illetékes hatóság felé. 

A Mandiner úgy tudja, hogy a rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben és Nemes Lászlót a hatóságok gyanúsítottként hallgatták ki. 

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy férfit gyanúsítottként hallgatott ki sikkasztás bűntett megalapozott gyanúja miatt” – küldte a Mandiner megkeresésére a rendőrség. 

Hétfőn telefonon keresték Nemes Lászlót, hogy meg tudja-e erősíteni, ő volt az, akit a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki, mire azt kérdezte, hogy mindezen információkat honnan veszik?

"Ha egy ilyen jogi eljárás elindul, azt a rendőrségen és a bíróságon kell folytatni. Úgy gondolom, ha a jogi eljárás befejeződik, mindannyian okosabbak leszünk” – fogalmazott, majd elköszönt. 

A benzinnel sem spórolt

Először az Adatradar írta meg, hogy a Nemes László részére, az önkormányzat által kiadott taxikártyát a családja is nagy előszeretettel használhatta. Buc-Horváth Gabriella, a kerület önkormányzati képviselője a Mandinernek az ügy kirobbanását követően úgy fogalmazott, a gyurcsányista alpolgármester „családi vállalatként kezeli beosztását Pesterzsébeten”.

A lap beszámolt arról is, hogy Nemes László 2,6 millió forintért tankolt üzemanyagot 2019 ősze óta Skoda Octaviájába. A Gyurcsány-párti politikusnak egy dízeles Skoda Octaviája van, de volt idő, amikor benzinre is költött, nem is keveset. A dízeles Skoda Octaviának a gyártó tájékoztatása szerint 50 literes a tankja, ám a politikusnak ugyanakkor sikerült időnként többet, akár 57 litert is beletöltenie.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.