RETRO RÁDIÓ

Fakaróval támadt a helyszíni szemlét tartó jegyzőre egy akasztói nő

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 02. 13. 13:30
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Meglepő indulatokat váltott ki egy akasztói nőből a birtokvédelmi eljárás.

A Kiskőrösi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy akasztói nővel szemben, aki a vele szemben indult birtokvédelmi eljárásban a hatósági helyszíni szemle során előbb a szomszédjára támadt, majd az idős nő védelmére siető jegyzőt és főelőadót egy fakaróval bántalmazta - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében. 

A feldühödött nő nem válogatott a fegyverek közül Fotó: Magyarország Ügyészsége

Közlésükből az is kiderül, hogy a vádirat szerint az akasztói nővel – az ügy vádlottjával - szemben állattartásból eredő vita miatt a szomszédja birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, amelynek kivizsgálása érdekében az akasztói jegyző és a hivatal főelőadója 2022. október 12-én 9 órakor helyszíni szemlét tartottak. A hatósági eljárás kezdetén a vádlott csak azt követően volt hajlandó beengedni udvarába a szomszédot, hogy a jegyző a szemle akadályozása miatt rendőri közreműködést helyezett kilátásba. 

 

Amikor a szomszéd a hátsó udvaron elkezdte sorolni a sérelmeit, a vádlott kiabálva rávetette magát az idős nőre, aki emiatt hanyatt egy farakásra esett. A vádlott ezután a védtelen asszony arcát karmolta, haját tépte és kézzel ütlegelte. Ezt látva a jegyző a megtámadott szomszéd segítségére sietett és közéjük ugrott, hogy megakadályozza a további bántalmazást.

 

Áldatlan állapotok uralkodtak a nőnél Fotó: Magyarország Ügyészsége 

Miután a felek átmentek az első udvarba, a vádlott ismét rátámadt a szomszédjára, nekitaszította a ház falának, cibálni, ütni és karmolni kezdte, mire a jegyző és a főelőadó közrefogták a támadót. Ekkor a dühös nő felkapott a földről egy 80 cm hosszúságú fakarót és a magasba lendítve a főelőadó bal kezét, valamint a jegyző bal lábszárát ütötte meg. A további bántalmazásnak az vetett véget, hogy a kiabálást meghallva belépett az udvarba egy közelben dolgozó mester, emiatt a vádlott egy pillanatra megtorpant. Ezt kihasználva a sértettek kimenekültek az utcára. A bántalmazás következtében mindhárom sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, amely miatt kérték a vádlott megbüntetését.

A vádlottal szemben állattartásból eredő vita miatt a szomszédja birtokvédelmi eljárást kezdeményezett Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség a nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, továbbá könnyű testi sértés vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg távoltartás hatálya alatt álló nő bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság hoz döntést -írja az ügyészség. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.