RETRO RÁDIÓ

Több településen is földrengésnek hitték, akkora robbanás történt Heves vármegyében

Létrehozva2023. 02. 07. 15:21
Frissítve2023. 02. 07. 16:10

Számos településen érezték a robbanást.

Kedd reggel a közösségi oldalon több dél-hevesi településről jelezték, hangos robbanást hallottak. Van, aki azt írta, a jelenségbe beleremegtek ablakok, ajtók. 

földrengés
 

Sokan földrengésre gyanakodtak. 

Nem véletlenül ijedhettek meg, hiszen most halljuk a törökországi földrengés híreit, ráadásul korábban, így 2013-ban is történt már földmozgás a térségben. Pontosan 2013. április 23-án keletkezett jelentős, 4,8-as magnitúdójú földrengés, melynek epicentruma szintén Tenk közelében helyezkedett el. Majd 2019. augusztus 12-én éjjel 1 óra 30-kor Heves megyét kis-közepes földrengés rázta meg, melynek magnitúdója 4,1 a Richter skálán. A földrengést a lakosság viszonylag nagy területen érzékelte – olvasható a heol.hu-n. 

A portál a keddi esettel kapcsolatban megkereste a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumot, valóban mozgott-e a föld.

Ma délelőtt több bejelentés is érkezett obszervatóriumunkba, mely szerint földrengéshez hasonló jelenséget tapasztaltak Heves vármegye területén, délelőtt 10 órakor (Heves, Boconád, Átány, Tarnaörs településeken).  Obszervatóriumunk megvizsgálta az esemény szeizmométerek által regisztrált hullámformáját, és arra a következtetésre jutottunk,  hogy a jelenség nem földrengéshez kapcsolódik, hanem valamilyen helyi hatás következménye. Emellett megfigyeltük, hogy a Piszkéstetőn üzemelő infrahang állomásunkon is megjelenik ebben az időpontban a jelenség, így vélhetően egy nagy hanghatásnak köszönhetőek a bejelentett észlelések. A mellékelt ábrán a szeizmométerek és infrahang állomás regisztrátumai láthatóak – közölték.

A kommentelők próbálták már napközben megfejteni, mi okozhatta a szokatlan hanghatást. Sokuk már átélt hasonlót, akkor gyakorlatozó Grippenek okoztak riadalmat. Most is azt tippelték a laikusok, a repülők talán átléphették a hangsebességet, s ez produkált nagyobb hanghatást.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.