Létrehozva: 2023.01.21.

Végre van hó, lehet szánkózni, síelni – mutatjuk, hol!

Végre leesett az idei első nagyobb hó, megteltek a lejtők. A sípályáknak több idő kell a nyitáshoz, de az eplényi már holnaptól fogadja a tél szerelmeseit. Mindenütt reménykednek, hogy jön még hó utánpótlás. Mutatjuk, hogy áll a helyzet szombaton!

A Börzsönyben is már javában tart a tél, tegnap a Nagy-Hideg-hegyen a 30-40 centmétert is elérte a hó vastagsága. Sőt van, ahol már a fél métert is meghaladta, és térdig ér a 894 méter magas hegység csúcsánál. Sajnos azonban a helyi síliftek üzemeltető hiányában nem működnek – de ez még változhat a következő napokban.

Megszülettek az első hóemberek. Fotó: MTI

Vasárnap már síelni is lehet itthon

Ha síelni ma még nem is, szánkózni már most lehet. Budapest belvárosában ugyan nem maradt meg a fehér lepel, ám a budai hegyvidéken ma reggelre néhány centiméternyi, zúzmarás hó takarta be a János-hegyet.  

Ugyanezt tapasztalhatják ez emberek Visegrádon is, ahol a síelők számára fenntartott kezdőpálya mellett 150 méteres szánkópálya húzódik, sőt: a bobpálya mellett egy 300 méteres is található a Déli oldalon – itt 2 centiméteres a friss hóréteg.

A Kékesen már szánkóznak. Fotó: koponyeg.hu

Aki itthon szeretne síelni, vasárnap már lesz rá lehetősége: mint azt az eplényi Síaréna üzemeltetői lapunknak elmondták, várhatóan holnap már meg is nyílnak átmenetileg zárva lévő pályáik – ígéretük szerint ráadásul erről azonnal tájékoztatást is adnak kommunikációs csatornáikon. Hozzájuk csatlakozik majd a sorban a bánkúti Sícentrum is: ahogyan azt az intézmény hírül adta, vasárnaptól az 1-es, 2-es, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú sípályák, illetve a B és C felvonó, valamint az oktató pálya is üzemelni fog – a hóvastagság a maga 38 centiméterével itt nem mellesleg még meg is haladja a lezárt Kékestető számait. A mátraszentistváni sípálya jövő hétre ígéri a nyitást. 

Aki síelni indul, előtte mindenképp tájékozódjon az aktuális hóhelyzetről, a pályák aktuális nyitva tartásáról. 

Óvatosan az utakon!

Habár a Kékestetőn 33 centiméteres friss hóréteg borítja a szánkó- és sípályákat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a közlekedők biztonsága érdekében a hétvégére lezárják az ikonikusnak mondható helyszínre vezető mellékutakat a Mátrában.

A hegység egyéb útjain is előfordulhat, hogy leszakadnak ágak, fák dőlnek ki, talán egyelőre jobb is elkerülni ezen szakaszokat – többek között Mátraszentistván Síparkja is átmenetileg zárva van. Hasonló, ha nem még kritikusabb a helyzet Dobogókőn, ahol valóságos káosz alakult ki az utakon péntek estére: a pomázi tűzoltóság híradása szerint a jegesedés miatt járhatatlanná vált az odafelé vezető út, ráadásul Esztergom irányában még baleset is nehezítette a forgalmat, vagyis teljes útzár ra volt szükség a térségben.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek