Létrehozva: 2023.01.27.
Módosítva: 2023.01.27.

„Szégyen, gyalázat!”: Egy elitiskolától nem ezt várnák az emberek

Megkérdeztük a budapestieket, mit szólnak az Eötvös József Gimnáziumot érintő korrupciós botrányhoz.

Szerző Piréz

Az Eötvös József Gimnázium évtizedek óta Budapest egyik legelitebb gimnáziuma, ahová nagyon nehéz bekerülni. Sok diák álma az, hogy itt tanulhasson tovább, ehhez azonban eredményes felvételi vizsgát kell tenni. Legalábbis eddig így tudtuk. A Metropol birtokába került felvétel szerint viszont elég félmillió forint, és a csemete előtt megnyílnak az intézmény kapui.

Ahogy korábban már megírtuk, a botrányos hanganyagból kiderült, hogy félmilliós vesztegetési pénzért azok a diákok is bejuthatnak az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek az írásbeli felvételijük nem sikerült. A korrupt felvételivel a gazdagabb szülők gyerekeinek tart fenn helyeket az intézményben az igazgató és az iskolai alapítvány vezetője. 

Az Eötvös az egyik legelitebb budapesti gimnázium Fotó: Metropol

Nem tartják korrektnek 

Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a budapestiek az üggyel kapcsolatban, kérdésünkre pedig egyhangú válasz érkezett: mindenkit ledöbbentett a korrupciós botrány, és nem tartják korrektnek az iskolavezetést. 

Szégyen, gyalázat, hogy ilyen országban élünk, hogy 2023-ban itt tartunk. Lassan megszokjuk már a korrupciót, nap mint nap hullanak ki a csontvázak a szekrényből

– fogalmazott Mariann. Hozzá hasonlóan vélekedett Zoltán is, aki szerint nem meglepő, hogy fény derült egy ilyen ügyre, máshol is előfordul. Zsolt pedig azon háborodott fel, hogy pont egy elit iskola árulja pénzért a helyeit

Nagyon nehéz lehet ezt megélni diákként

– mondta Adrienn, aki szerint rettentően igazságtalan, ha versenyhátrányból indul az, akit nem fizetnek be a szülei. „Ezek szerint tisztességes úton nehezebb bejutni ebbe a gimnáziumba, ami szomorú” – tette hozzá felháborodottan. 

Noémi számára nem ismeretlen fogalom a diákok megkülönböztetése és előnyben részesítése Fotó: Metropol

Noémi első kézből tapasztalta az iskolán belüli megkülönböztetést diák és diák között, hiszen az ő gimnáziumában is általános volt a jelenség. 

Én is olyan iskolába jártam, ahol minden második gyerek tanárgyerek volt, és ők kivételezettek voltak. Nemcsak a felvételin, de később is az évek alatt. Ugyanez van az Eötvösben is, csak nagyobb szinteken, anyagi javakért. Sajnos manapság a pénz beszél, kutya ugat

mesélt a gimnáziumi évekről a lány, aki szerint a legnagyobb baj az, hogy nem vonják felelősségre a bűnösöket, és manapság már bárki megtehet bármit. 

Nézd meg a körkérdésre adott válaszokból összeállított videót!

Már a hatóság is nyomoz

Lapunk információi szerint a hatóságok is vizsgálódnak már a korrupciógyanús ügyben, amelynek Moss László igazgató mellett a másik érintettje Kálmán Gábor, az Eötvös Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője.

 

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó