RETRO RÁDIÓ

Rendőrök elől menekülve hajtott a halálba a 37 éves monori férfi

Létrehozva2023. 01. 02. 18:40

Egy igazoltatás elől lépett meg a sofőr, aki először egy beton villanyoszlopnak hajtott neki, majd fennakadt egy kerítésen. Ő életét vesztette a helyszínen, női utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Vasárnap éjjel, nem sokkal éjfél előtt szerettek volna a rendőrök a 4-es főúton leinteni egy autót és igazoltatni a sofőrjét, ő azonban többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg. Aztán egy enyhén balra ívelő kanyarban megcsúszott, átsodródott a szemközti sávba, ahol először az útpadkára hajtott, ahol egy kerítésnek ment neki és kidöntött egy beton villanyoszlopot. Az igazoltatás elől menekülés hatalmas tragédiához vezetett a monori férfi a halálba hajtott. 

Darabokra törte a villanyoszlopot, akkora volt az ütközés. Fotó: Facebook/Balesetinfo - Monori HTP

Az autó akkora sebességgel közlekedett, hogy az ütközés következtében az oszlop darabokra tört, a rajta lévő vezeték pedig leszakadt és az autóra esett. Az autóban két ember utazott, egyikük a roncsba szorult. A monori hivatásos tűzoltók a vezeték feszültségmentesítése után feszítővágó segítségével kiszabadították a roncsból a beszorult embert, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet. 

A sofőr a helyszínen életét vesztette. Fotó: Facebook/Balesetinfo csoport - Monori HTP

Az autót vezető 37 éves monori férfi annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, 36 éves női utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt, vagy kábítószert, az majd a későbbiekben fog kiderülni, az eset körülményeit a Monori Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.