RETRO RÁDIÓ

Rendőrgyilkosság: fontos közleményt adott ki az ORFK

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 01. 17. 14:24
Frissítve2023. 01. 17. 14:26

Kiderült, hogy jogszerű volt-e a rendőri intézkedés.

Szakszerű, jogszerű volt a lőfegyverhasználat és az egyéb kényszerítő intézkedések alkalmazása a rendőrök részéről a múlt csütörtöki, újbudai rendőrgyilkosság helyszínén, és azok megfeleltek az arányosság követelményeinek is - közölte a parancsnoki vizsgálat megállapításait ismertetve az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Baumann Péter, az elhunyt rendőr
Fotó: Facebook / Magyar Rendőrség

Gál Kristóf beszámolója szerint az esetnél eljáró rendőrök minden szükséges szakmai kiképzéssel, ismerettel és eszközzel rendelkeztek. Az alezredes hangsúlyozta: a vizsgálat azt is megállapította, hogy a rendőrség által akkor ismert körülmények alapján a helyszínre kiküldött járőrök száma elegendő volt.

Mint az köztudott, csütörtök este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, ezután a támadót elfogták. Az egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.