RETRO RÁDIÓ

Őskövületnek nevezte a főnöke, 16 milliós kártérítést kapott

Z.H.
Szerző
Z.H.
Létrehozva2023. 01. 27. 08:00

Életkora miatt diszkriminálta a cég a munkavállalóját, ám erre csúnyán ráfizetett

Több mint harminchét év munkaviszony után bocsátotta el a Vesuvius mérnöki vállalat az akkoriban 58 éves Glenn Cowie-t. A férfi helyére egy nála jóval fiatalabb alkalmazottat ültettek, mindezt azután, hogy a vezérigazgató, Patrick Andre korábban – egy meeting során – „őskövületnek” nevezte - számol be a megdöbbentő esetről a metro.co.uk.
Az elbocsátást követően a cég hihetetlen lépést tett. Arra ösztönözték a vezetőket, hogy ne vegyenek fel 45 évesnél idősebb alkalmazottakat, ezzel életkoron alapuló diszkriminációra kényszerítették őket. A munkaügyi bíróságon az is kiderült, hogy a cég vezérigazgatója így nyilatkozott: " Az Y-generáció tagjai nem fognak megállni addig, amíg meg nem kapják azokat a munkákat, amiket szeretnének. Az idősebbeknek pedig alkalmazkodni kell ehhez."

Fotó: Pixabay.com


A felháborító megszólalásai viszont itt még nem értek véget, Glenn Cowie-val azt is közölte, hogy ő egy "őskövület, akinek fogalma sincs arról, hogy hogyan kell kezelni az Y-generációt". A sértett elmondása szerint a mai napig nagyon jól vissza tud emlékezni erre a mondatra, mivel "váratlan volt és nem helyénvaló".

Tisztességtelenül bocsátották el a férfit, a döntés sokba került a válallalatnak

A vád szerint Patrick Andre vállalatánál  intézményi szinten mély előítélettel álltak az idősebb munkavállalókhoz. A pert még tavaly februárban nyerte meg Glenn Cowie ahol kimondták, hogy életkoron alapuló diszkrimináció áldozatává vált és tisztességtelenül bocsátották el. Végül 34 407 fontot  - közel 16 millió forintot - ítéltek meg neki, és egy későbbi időpontban további kártérítést is kap majd a történtek miatt.
A sértett elmondta, hogy tartós és mély depresszióba esett amiatt, ahogy elbántak vele. Elveszítette az önbizalmát és 2019 végén folyamatosan szorongással küzdött. 

Közel negyven évét adta a cégért

Glenn Cowie 1981-ben kezdett el dolgozni a Vesuviusnál, azaz 37 évet szentelt az életéből a cégnek. 2014-ben a Foundry Industries (más néven Foseco International) Global Business Unit elnökévé léptették elő, amely a vállalat négy részlegének egyike. Négy évvel később Patrick Andre  a vállalat vezérigazgatója jelezte a cég igazgatóságának, hogy Cowie nem teljesít elég jól, és hat hónapot adott a fejlődésére.
 

Még ott dolgozott, de már kerestették a helyettesítőjét

Azonban a sértettel nem közölték, hogy proléma lenne a munkájával. Ahhoz, hogy pótolni tudják, még a munkavégzése alatt megbíztak egy ügynökséget, hogy találjanak valakit a helyére. A vállalat vezérigazgazója 2019 februárjában döntött úgy, hogy elbocsátja Glenn Cowie-t, de ezt a döntését csak 2019. augusztus 1-jén osztotta meg vele, amikor is azt mondta a sértettnek, hogy „ez a dolog nem működik”, és a munkaviszonyát megszüntetik.
A Vesuvius szóvivője azt mondta: „Csalódottak vagyunk az ügy kimenetele miatt, és már fellebbeztünk az ítélet ellen. Jogitanácsadóinkkal együtt megfontoljuk az ügyet, és eldöntjük, szükséges-e további fellebbezést benyújtanunk. Mindig is tagadtuk, hogy Cowie urat diszkriminálták volna életkora vagy bármilyen egyéb ok miatt, és ez az álláspontunk az ítélet kihirdetését követően sem változott.”

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.