RETRO RÁDIÓ

Kettős tragédia az M0-son: megrázó részletek derültek ki a 13 éves fiú és nagymamája haláláról

Kóré Károly
Szerző
Kóré Károly
Létrehozva2023. 01. 09. 16:00

Virrasztani gyűltek össze a vasárnap elgázolt 13 éves fiú és nagymamája rokonai. Mindketten életüket vesztették.

Szörnyű baleset áldozataira emlékeznek egy dányi ház udvarán, ahol a halottak emlékére tűz lobog. Tucatnyi gyászoló áll körülötte. Mind a 13 éves Zsoltot, becenevén Dáriuszt, illetve 52 éves nagymamáját, Hajnalkát siratják.

A nagymama az egyik áldozat Fotó: Bors

– Nálunk az a szokás, hogy a halott házában virrasztunk, és az elhunyt szeretteinkre emlékezünk – mondta a Borsnak az egyik rokon.

Mónika az édesanyját és az unokatestvérét veszítette el, a veszteséget egyelőre nem képes felfogni.

Azt kívánom, hogy a teherautó sofőrjét zárják börtönbe! Maradjon ott örökre!

 

A balesetben hunyt el Zsolti Fotó: Bors

– Ezt nem úszhatja meg, hogy miatta halt meg két ember! – tette hozzá a lapnak a gyászoló nő. A baleset előtt az autóban hárman utaztak egy férfi rokonnal együtt. Ő beszélt a baleset részleteiről. 

Kaptunk egy defektet, ezért megpróbáltam a gumit kicserélni. A kocsiból Dáriusz és Hajnalka is kiszálltak!

Bár ne tették volna! Nem vettük észre, hogy nagy sebességgel közeledik egy teherautó. Nem lassított, így elütötte a szeretteimet. Mindketten úgy repültek, mint a bábuk – emlékezett vissza a rokon.

– Ebben a balesetben a sofőr a hibás! Ez a meggyőződésem! A gázolás után persze távolabb megállt, de segítséget egy fiatalember hívott, aki látta mi történt, ezért ő is félreállt. Sokkot kaptam. Láttam meghalni egy embert, akit szeretek.

A nagymama a helyszínen belehalt sérüléseibe, az unokáját kórházba szállították, de az orvosoknak az ő életét sem sikerült megmenteniük.

A gyászoló család a dányi házban Fotó: Bors

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.