Létrehozva: 2023.01.12.

"Felnéztem az égre, mert tudtam, hogy meghalok" - Elkísértük a borzalmak helyszínére a Kemecsén megvakított édesanyát

Elráncigálta a családi ház kertjéből, majd brutálisan bántalmazta és mindkét szemére megvakította volt párját egy férfi még tavaly februárban. A sértett exkluzív interjúban mesélt arról, mit kellett átélnie.

Nagyot változott az elmúlt 11 hónapban Lakatos Gabriella megvakításának helyszíne. A kemecsei utcában régebben nem működött a közvilágítás és betonút sem volt, ám mára mindkettőt kiépítették. 2022. február 5-én a kemecsei édesanyát a volt párja fosztotta meg mindkét szemétől, mert a lány nem volt hajlandó visszatérni hozzá, ráadásul a feljelentést sem vonta vissza, amit azért tett, mert korábban elrabolta őt.

A helyszín sokat változott a támadás óta eltelt közel egy év alatt. Gabi testvérével, Robival. Fotó: Bors

Gabriella akkor még a nagymamája pusztaság mellett álló házában élt. A borzalmak éjszakáján kiment az udvarra elszívni egy cigarettát, majd Gy. Attila szinte a semmiből előugrott, és azonnal fojtogatni kezdte a védtelen édesanyát. A fiatal nő drámai részletességgel beszélt a történtekről, legfőbb bizalmasa, a bátyja támogatásával.

- Gabi már elköltözött innen, de a szobájában minden úgy maradt, ahogy ő hagyta. A redőny azóta is le van húzva – mutatott a nagyszülői házra a lány testvére, Lakatos Róbert.

Elvitték a borzalom helyszínére

- Szinte kétnaponta meglátogatom a mamámat. Robit már többször megkértem, hogy hozzon ki a pusztára is, ahol a borzalmakat átéltem. Máig tisztán emlékszem a szenvedésemre. A megvakításom után legalább fél órát csúszkáltam az avarban. Később a fűben találták meg az egyik szemgolyómat, valamivel távolabb pedig a papucsomat – magyarázta Gabriella, aki sosem fogja elfelejteni, hogy a támadás közben miket mondott neki egykori párja.

- Attila a házunk sarkától a torkomnál megragadva kihozott az utcára, aztán bevágott a szántásba. 

Közben azt hajtogatta, hogy „maradj csendben, dugulj el, most megöllek!”

 Ahogy fojtogatott, az egyik szememet is elkezdte kinyomni. Lehúztam a kezét az arcomról, és alaposan megharaptam a hüvelykujját. Akkor az orromat fogta be, én pedig meg voltam arról győződve, hogy itt és akkor meg fogok halni – elevenítette fel a történteket az édesanya.

A fiatal nő mindehhez hozzátette, hogy végül egy autóval is átmentek rajta, mégpedig a hasán és a térdén. A 4-es és az 5-ös csigolyája is eltört.

Biztos volt abban, hogy meghal

Gabriella imádkozott Istenhez, hogy bocsássa meg bűneit és vigyázzon a kislányára, Mirára.

- Egyszer csak a jobb kezem lecsapódott és ennyi volt. Elveszítettem az eszméletem. 

Mire felébredtem, azt vettem észre, hogy többen is itt állnak a közelben. Fel is ismertem a hangjukat. Tudom, hogy ők hozták ide Attilát, aztán ők is menekítették el.

 Biztos vagyok benne, hogy tudták, hogy mire készül. Hiába könyörögtem, hogy segítsenek, csak nevetgéltek – mondta a lány.

A közelben húzódik a vasút, Gabriella pedig egy darabig azt hitte, hogy a vágányra tévedt. Szerencséjére ez nem bizonyult igaznak. Miután egy szerelvény elment, a lány ismét kiabálni kezdett.

Róbert Gabi legfőbb támasza. Fot: Bors

 

Mikor megtaláltak, teljesen eltorzult az arcom, és folyamatosan csöpögött a vérem, ezért az ismerősök és a rokonaim sem ismertek fel. Bizonygatnom kellett, hogy valóban Gabi vagyok

 – idézte fel az édesanya, és hozzátette: a rendőröket és a mentőket Gy. Attila hívta a helyszínre.
 

- Azt mondta nekik, hogy tömegverekedés zajlik Kemecsén, és már van egy halott. Az egyenruhások gázspay-vel felszerelkezve érkeztek meg.

 

 

origo.hu

Szenzációs Imre Bence, a vb küszöbén a kézilabda-válogatott

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről