
Nyugdíjemelés 2023: ennyivel lehet több az átlagnyugdíj januártól
A vártnál több pénzt kapnak a nyugdíjasok 2023-ban. A szakértők által várt 13 százalékos nyugdíjemelés végül 15 százalékos lett. Februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj
2010 óta minden évben sikerült megóvni a nyugdíjak értékét, a most bejelentett 2023-as 15 százalékos nyugdíjemeléssel ez a tendencia folytatódik. Erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel a közösségi oldalakra feltöltött videójában.

A kormány 2023-ban sem hagyja cserben a nyugdíjra jogosultak. Az elemzők által korábban várt 13 százalékos emelésnél is nagyobb, 15 százalékos nyugdíjemelést jelentett be a kormányfő.
Varga Mihály pénzügyminiszter a bejelentés után arról beszélt, hogy a nyugdíjasoknak arról sem szabad megfeledkezniük, hogy 2023 februárjában egy összegben kapják kézhez a 13. havi nyugdíjat, ami már szintén tartalmazza majd a 15 százalékos emelést.
A nyugdíjemelés biztosított a költségvetésben
A nyugdíjemelés havi 473 milliárd forintba kerül az államnak, de a költségvetés biztosítani tudja ezt az összeget
- jelentette ki a tárcavezető. Varga Mihály arra is emlékeztetett, hogy a magyarországi nyugdíjak összege 2010 óta a kétszeresére nőtt. a vásárlóereje pedig 20 százalékkal javult.
A bejelentett intézkedések hatására nagyot nőhetnek jövőre a nyugdíjak, de az előrejelzések szerint 2023 novemberében kevés esély van a nyugdíjprémiumra. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a GDP-növekedés mértéke várhatóan elmarad a 3,5 százalékos határvonaltól – prémium csak efelett jár –, így várhatóan nem lesz prémiumfizetés a nyugdíjasoknak a gazdaság teljesítménye után.
Mennyi pluszpénzt jelent a nyugdíjemelés
A Pénzcentrum korábbi cikkéből az derül ki, hogy a novemberi plusz juttatásokat figyelembe véve, 177.230 Ft volt az átlagnyugdíj Magyarországon. Ha ennek az összegnek vesszük a 15 százalékát, akkor havi szinten 26 ezer forinttal kaphatnak többet az átlagnyugdíjban részesülők.
Kiket érint a nyugdíjemelés
A bejelentéssel egy időben megjelent a Magyar Közlöny is. Ezek szerint 2023. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. § (1) és (6) bekezdése alapján 15 százalékkal kell emelni a 2023. január 1-jét megelőző időponttól megállapított
- 1. öregségi nyugdíjat,
- 2. özvegyi nyugdíjat,
- 3. szülői nyugdíjat,
- 4. árvaellátást,
- 5. baleseti hozzátartozói nyugellátást,
- 6. mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
- 7. mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
- 8. korhatár előtti ellátást,
- 9. szolgálati járandóságot,
- 10. átmeneti bányászjáradékot,
- 11. táncművészeti életjáradékot,
- 12. rokkantsági ellátást,
- 13. rehabilitációs ellátást,
- 14. baleseti járadékot,
- 15. bányászok egészségkárosodási járadékát,
- 16. fogyatékossági támogatást,
- 17. vakok személyi járadékát,
- 18. a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást,
- 19. polgármesterek közszolgálati járadékát,
- 20. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
- 21. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását, M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2022. évi 204. szám 8685
- 22. a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
- 23. a hadigondozásról szóló törvény alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
- 24. házastársi pótlékot,
- 25. házastárs után járó jövedelempótlékot,
- 26. nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot,
- 27. nemzeti gondozási díjat és
- 28. azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket és juttatásokat, amelyeknek a Tny. 62. §-ában foglaltak szerinti emelését kormányrendelet elrendeli
Orbán Viktor nyugdíjemelésről szóló videóját itt megtekintheted:






