Létrehozva: 2022.12.18.
Módosítva: 2022.12.18.

Fontos közleményt adott ki a Miniszterelnökség

Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon - erre hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

 Azt írták, hogy december 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz, ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva tart. A halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok, valamint országszerte 60 kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda is korlátozott nyitva tartással fogadja az ügyfeleket a szünet alatt.

© Unger Tamás
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

Az ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaár-emelkedés miatt az állami szerveknél is a gázfelhasználás csökkentése vált szükségessé, ezért december 22. és január 6. között igazgatási szünetet rendelt el a kormány. A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitvatartása országosan egységes lesz: december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak és okmányiroda zárva tart. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu weboldalon lehet tájékozódni - áll a közleményben. Tájékoztattak arról is, hogy az egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatok közül a legtöbb zárva lesz az igazgatási szünet teljes ideje alatt. A földhivatalokban még január 9-én is szünetel a félfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket.

Mivel az igazgatási szünetben is elérhető hivatalok nyitvatartása és helyszíne is eltérhet a megszokottól, azt javasolják, hogy az ügyeiket intézni kívánók mindenképpen tájékozódjanak az adott megyei kormányhivatal honlapján. A kérelmek elektronikus úton vagy e-papíron bármikor benyújthatók, azokat az igazgatási szünet végeztével dolgozzák fel - közölték.     Kitértek arra is, hogy a folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat a kormányhivatalok az igazgatási szünet idején is elvégzik, többi között a népegészségügy, az áldozatsegítés, a munkavédelem, az állategészségügy- és élelmiszerbiztonság, a fogyasztóvédelem területén, illetve ellátják feladataikat a családvédelmi szolgálatok is.

 

origo.hu

Már a rendőrség is nyomoz a hatalmas botrányt okozó Magyar Péter miatt

ripost.hu

Fehér koporsók egymás mellett: Egymás apró kezét fogva halt meg négy testvér

borsonline.hu

Tóth Gabi elárulta, miért hasonlított mindig az aktuális párjára

vg.hu

Foci-Eb 2024: előkerült egy fotó, amely megváltoztathatta volna a német–magyar végkimenetelét

ripost.hu

Sorsdöntő lesz a júniusi telihold, ennek a három csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete

mandiner.hu

Manfred Weber kedvence, Bunyós Péter ittasan mutatta meg a pesti éjszakában valódi önmagát

ripost.hu

Mégsem a bíró a hibás! Egy mosdókagylóban dőlt el a magyarok sorsa az Eb-n

astronet.hu

Rák havi horoszkóp 2024: ezt jelzik a bolygók a jegyeknek

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

ripost.hu

"Ha nekem ezt írná a gyerekem" – Megdöbbentek a rajongók Kulcsár Edina ajándékán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

A háborúpárti Brüsszel azért szabott ki gigabüntetést hazánkra, mert a magyarok a a békére szavaztak

INSIDER

Top 5 hazugság: Magyar Péter folyamatosan hazudozik, saját híveinek is

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Eddig tartott a nyár: hidegfront vet véget mindennek

INSIDER

A Vámpírok bálja budapesti előadásán a mélybe zuhant egy színész, súlyosan megsérült

INSIDER

A főboszorkány dermesztő jóslata: így forgatja fel életünket a nyári napforduló

INSIDER

Orbán Viktor: a német-magyar kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja