Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.10.

Fontos változások várhatók a cukorbetegség kezelésének terén

Ezt a Magyar Tudományos Akadémián jelentették be a Diabétesz Világnap alkalmából.

Miközben kereken száz éve adták be a világon az első inzulint, mára a 2-es típusú cukorbetegség lett a XXI. század egyik legnagyobb egészségügyi kihívása. Magyarországon szerény becslések szerint 750 ezer cukorbeteg és legalább ugyanennyi látens cukorbeteg él. Erről és a cukorbetegségről, annak megelőzéséről és kezelésének jövőjéről is szó esett a Magyar Tudományos Akadémián tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen. Az Egészségügyi szereplők stratégiaváltása a cukorbetegség és szövődményeinek gondozásában: holisztikus kezelési szemlélettel az életkilátások javításáért című programon számos előremutató cél hangzott el. Dr. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója ismertette a kormánynak a cukorbetegek életének megkönnyítése érdekében tett erőfeszítéseit, emellett új megállapodásokat szorgalmazott a civil szervezetekkel, de beszélt a diabétesz regiszter létrehozásáról és az 1-es típusú cukorbetegek fél éves kontrolljának esetleges új szabályozásáról is.

Dr. Nyitrai Zsolt is felszólalt a kerekasztal-beszélgetésen (Fotó: Végh István/Ripost) 

Paradigmaváltást hoz a holisztikus szemlélet

A diabétesz már jóval azelőtt károsítja a szervezetet, mielőtt felismernék. A betegségben érintettek pedig nem magától a betegségtől szenvednek, nem abba halnak bele, hanem annak súlyos szövődményei okozzák a bajt 

– mondta el a rendezvényen prof. dr. Wittmann István, Magyar Diabetes Társaság elnöke.

A Magyar Diabetes Társaság elnöke hangsúlyozta: bár tisztában vagyunk azzal, hogy egy szerv egészséges működése hatással van a többire is, az egyes kórképeket mégis sokszor rendszerint önmagukban kezelik. 

Ezen mindenképp érdemes változtatni, és a beteget teljes egészségben, holisztikusan vizsgálni. Ehhez viszont elengedhetetlen a társszakmák – így például a diabetológusok, nephrológusok, kardiológusok, érgyógyászok és a hypertónia szakellátás területén dolgozó szakemberek együttműködése. Többek között ezért is vagyunk ma mind itt

– utalt a professzor a holisztikus kezelési szemléletre.

Fontos a megelőzés

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevők egyetértettek abban, hogy a legfontosabb célkitűzés a prevenció, a betegség megelőzése egészséges életmóddal és rendszeres testmozgással, ugyanakkor egyöntetűen hangsúlyozták a korai diagnózis és a rendszeres vércukormérés fontosságát is, hiszen ez lehetővé teszi a betegség megfelelő terápiáját és így a krónikus szövődmények megelőzését.

Ijesztőek az adatok 

A 2-es típusú cukorbetegség a koszorúérbetegség és a stroke előfordulási gyakoriságát 2-4 -szeresére, a szívelégtelenség előfordulási esélyét 2-6-szorosára emeli. A magas vérnyomás és a diabétesz pedig az idült vesebetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik. A 2-es típusú cukorbetegek mintegy 40%-a szenved krónikus vesebetegségben, a rossz vesefunkció jelentős mértékben hajlamosít a korai kardiovaszkuláris halálozásra, a betegek egy része végül vesepótló kezelésre vagy veseátültetésre szorul.  A cukorbetegséghez és szövődményeihez köthető halálozás sajnos újra növekszik. A betegség a várható élettartamot 5-10 évvel csökkenti.

Óriási előrelépést hozhat a telemedicina

A rendezvényen a digitális diabéteszgondozás egy fontos mérföldkövéről is szó esett, hiszen a 77 Elektronika Kft. által fejlesztett, ingyenesen használható online orvosi távfelügyeleti megoldást, a Dcont® eNAPLÓ-t – elsőként a magyar telemedicinás rendszerek közül – idén ősszel sikerült integrálni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT). Ennek köszönhetően a kezelőorvosok innentől kezdve bármikor hozzáférhetnek adott páciensük vércukorszint értékeihez, ráadásul mindezt strukturált formában tölthetik le a rendszerből, ami lehetővé teszi a keresést és megkönnyíti az adatok feldolgozását, elemzését.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó, dr. Tóth László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, dr. Bidló Judit, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ártámogatási főigazgató-helyettese, Prof. Dr. Wittmann István, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, prof. dr. Balla József, a Magyar Nephrologiai Társaság alelnöke, az MTA levelező tagja,  prof. dr. Járai Zoltán, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke, valamint Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

Nagy eseményre készülnek szombaton

November 14-én van a Diabétesz Világnapja, az ezt megelőző szombaton, november 12-én a  Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) az ELTE Lágymányosi Campusán 9:30-tól 15 óráig várja rendezvényére a cukorbetegségben érintett valamennyi korosztályt.

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Az eseményen szakértők tanácsadásaival, előadásokkal, a cukorbetegség szövődményeit feltáró szűrésekkel és rengeteg színes, szórakoztató programmal segítik az érintetteket a betegséggel járó kihívások leküzdésében. Az idei rendezvényen külön figyelmet kap a gesztációs (terhességi) cukorbetegség, a CEOSZ ezen a rendezvényen tartja a kismamáknak szóló nyomtatott kiadvány bemutatóját is. A részletes programot ITT találod.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek