
Sulijába rendelt tűzijátékot az ukránoktól a kiskamasz
15 kiló rakétát rendelt nagybányai iskolájába a 13 éves fiú. Diáktársa vette át a csomagot, így bukott le.
Nem kell ahhoz a dark webre tévedni, hogy petárdákat vagy tűzijáték-rakétákat vásárolj, vannak olyan országok, ahol ez teljesen törvényes. Nem így nálunk vagy a szomszédos Romániában, ahol most az borzolja a kedélyeket, hogy egy kisdiák rendelt ilyeneket, ráadásul ukránoktól, akik a háború igazi rakétáinak az árnyékában egy ilyen „apróság” felett könnyedén napirendre térnek.

A 13 éves fiú egyenesen nagybányai iskolájába hozatta a csomagot, amely 15 kilogramm rakétát tartalmazott. Nem tudni, hogy megbeszélés alapján vagy véletlenül, de a küldeményt egy diáktársa vette át. Ekkor csaptak le rá a rendőrök, akik már a postától nyomon követték a tiltott áru útját – számolt be róla a Kolozsvári Hírek.
Fontos azonban leszögezni, hogy az efféle „játékszerek” nemcsak gyerekekre veszélyesek. A pirotechnikai eszközök ugyanis robbanóanyagnak számítanak, mivel a már égő anyagot nem lehet eloltani. Magyarországon ezért szigorúan szabályozzák felhasználásukat a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvényben. Mivel még a csillagszóró is ebbe a kategóriába tartozik, az egyes anyagok eltérő veszélyessége alapján külön besorolást kaptak az ilyen termékek:
- az 1. pirotechnikai osztályba tartoznak a nagyon alacsony kockázattal és elhanyagolható zajszinttel járó, akár zárt térben is használható eszközök (durrancsok, kisforgók, fáklyák),
- a 2. pirotechnikai osztályba az alacsony kockázattal és zajszinttel járó, de csak szabadban használható eszközök (rakéták és több lövéses telepek, görögtűz és római gyertyák, vetőcsőbe töltött bombák),
- a 3. pirotechnikai osztályba a közepes kockázattal járó, a szabadban nagy nyílt területet igénylő eszközök (nagy kaliberű, 30-40-50 milliméteres eszközök),
- a 4. pirotechnikai osztályba a nagy kockázattal járó, kizárólag pirotechnikus által használható és kezelhető eszközök,
és a szabályozás értelemszerűen egyre szigorodik a számok sorrendjében.
Az 1. és 2. osztályba sorolt termékek használatához 14, illetve 16 felett nem kell engedély, a 3. esetében a nagykorúság az előírás. Fontos szabály, hogy egy időben maximum 1 kilogramm hatóanyag-tartalmú 1-2. osztályú tűzijáték tartható otthon, és ezeket év közben kizárólag magánterületen lehet kilőni. Kizárólag december 28-tól év végéig vásárolhatók 3. osztályú termékek, amiket szilveszter este 18 órától másnap hajnali 6 óráig szabad közterületen használni, a megmaradt darabokat pedig ezután tárolni is tilos, január 5-ig vissza kell vinni őket a vásárlás helyére.






