Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.16.

Megjelent édesapja álmában a 12 évesen elhunyt Áron, ezt üzente

Megjelent édesapja álmában annak a 12 éves kisfiúnak a lelke, aki november 2-án, egy edzés után esett össze a gyimesközéploki futballpálya mellett. Az elhunyt Tímár Áronról Erdélyben máris elneveztek egy emléktornát.

Tímár Áron az erdélyi magyarság egyik sportreménysége volt. A 12 éves kisfiú szenvedélyesen szerette a futballt, és Cristiano Ronaldót tekintette a legnagyobb példaképének. Az ő Youtube-videóit tanulmányozva próbálta ellesni a cseleket, de igazán az volt a vágya, hogy egyszer a magyar válogatott mezét magára húzhassa. Voltak ugyan román barátai, de mégis szeretett volna hű maradni a nemzetéhez. 

Áron üzent édesapjának
Áron edzés közben lett rosszul Fotó: TV2

Hirtelen megállt a szíve a fiúnak

A kamasz november 2-án, az iskola után még hazament ebédelni, hogy jóllakottan vehessen részt a csapata edzésén Gyimesközéplokon. 

A foglalkozás után azonban a gyermek a pálya szélén rosszul lett, és hiába hívták azonnal a közeli rendelőből az orvost, illetve a mentőket, a kisfiú életét nem lehetett megmenteni. 

Ugyan Áronkán korábban nem mutatkoztak semmilyen szívbetegség tünetei, a vizsgálatok szerint infarktus okozta a halálát. A gyermek temetésén százak vettek részt, és azóta egy emléktornát is elneveztek az ifjú labdarúgóról. 

Családtagjai hazamentek a hírre

Az erdélyi rokonság egy része évtizedekkel ezelőtt Magyarországra költözött, de a tragédia hírére természetesen sokan hazatértek. Többek között Hajnalka, Áron nagynénje is így tett. Feladatának érezte, hogy támogassa az elhunyt fiú szüleit.

- Áronkát nem lehet elfelejteni. Sajnálom, hogy a távolság miatt nem találkoztam vele többet, de vigasztal, hogy a családi érzelmi kötelék mindig is erős volt köztünk

 – nyilatkozta a Borsnak még a tragédia utáni napokban a gyászoló apa testvére.

Üzent az elhunyt Áron
Többszázan vettek részt a fiú temetésén Fotó: TV2

Ugyanolyan a szobája még ma is

- Hihetetlenül jó érzés, hogy ennyien szerették a kisfiamat. Mindenkinek hálás vagyok 

– mondta a Borsnak Attila, Áron édesapja.

- Áron a mi szívünkben örökké élni fog. Egyelőre a szobájában is mindent úgy hagytunk, ahogy ő látta utoljára, jó darabig nem is változtatunk otthon semmin – zokogta a férfi.

- Úgy érzem, a mi fájdalmunkat nem lehet kibírni, de mégis ad némi erőt a jó emberek támogatása. Hiszem, hogy Áron örökre velünk marad.

 Nekem a halála óta egyszer jelent meg az álmomban. Biztos vagyok benne, hogy tényleg ő volt az, és nem csupán az agyamban történt a látogatása. Azt mondta, „szeretlek, édesapám”, majd megpuszilt. Azóta nem láttam 

– fejezte be a gyászoló családapa.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát