Létrehozva: 2022.11.05.

Gyerekekkel énekelt Novák Katalin köztársasági elnök

Szombaton tartották az Erkel Színházban az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület "32 éves lettem én" című előadását.

Igazán megható és színvonalas programoknak lehettek tanúi azok, akik szombaton ellátogattak a budapesti Erkel Színházba, ahol az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület "32 éves lettem én" című előadásával az egyesület 30 éves jubileumát ünnepelték meg.

Az elmúlt évek járványai nem tették lehetővé a közös ünnepet, most azonban végre az egész Kárpát-medence gyermek és ifjúsági néptáncos mozgalma bemutatkozhatott. 

Forrás: orokseg.hu

A gálaest Kodály: Nagyszalontai köszöntő művével kezdődött, melyet a Magyar Rádió Gyermekkórusa adott elő. Magyarország különféle régióinak táncosai is felléptek, sőt Erdély, Partium-Délvidék-Felvidék, Kárpátalja gyermek és ifjúsági táncosai is szórakoztatták a jelenlévőket.

A Közép-Magyarország régió fellépése közben jött az igazi meglepetés, ugyanis a színpadra lépett Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is.

Fotó: Ripost
Fotó: Robert Erdi

Ez már a finálé kezdete volt, amikor minden régió és határon túli csoport képviselője két-két pár érkezett a színpadra a már ott lévőkhöz, a Tarsoly Zenekarral és a Szalonna és Bandája együttessel, hogy így közösen a gyermekkórussal becsatlakozva elénekeljék Kodály Zoltán: Esti Dal című művét. Novák Katalin is csatlakozott a nem mindennapi produkcióhoz és együtt énekelt a gyermekekkel.

A gálaesten több száz gyermek lépett színpadra, kiegészülve a Magyar Rádió Gyermekkórusával.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk