RETRO RÁDIÓ

Eddig csaknem 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt – Videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 25. 16:20

Már online is elmondhatod a véleményedet a szankciókról.

Az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott európai uniós szankciók nem vetettek véget a harcoknak – mutatott rá a kormányszóvivő saját közösségi oldalán. 

A szankciók nemcsak hogy nem érték el ezt a célt, de az ígéretekkel ellentétben az energetika területére is kiterjednek. A gáz és az olaj után a legújabb hírek szerint az atomenergiát akarják célba venni. Eközben a baj egyre csak nő Európában, csúcson az energiaárak, tombol az infláció, aminek a levét az emberek, köztük mi, magyarok isszuk meg

– fogalmazott Szentkirályi Alexandra, aki szerint ezért is fontos, hogy minél többen elmondják a véleményüket a nemzeti konzultáció keretében. Ha ugyanis több százezer magyar ember véleménye egy irányba mutat, az sokat számíthat a következő körös brüsszeli tárgyalásokon.

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

A legfrissebb adatok szerint már 695 ezren töltötték ki a kormány legújabb kérdőívét. Ez azt jelenti, hogy egy hét alatt több mint duplájára nőtt a visszaérkezett válaszok száma, vagyis többen vettek részt a válaszadásban, mint a konzultáció indítása óta összesen. A felpörgésben nyilván annak is nagy szerepe volt, hogy a kérdőívek papír alapú kitöltése mellett november 15-én elindult az online kitöltő felület is: innen 118 ezer válasz futott be.

A nemzeti konzultáció intézményesítését a 2010-es országgyűlési választások megnyerése után jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ellentétben a megelőző baloldali kormányokkal, rendszeresen kikérjék a magyar emberek véleményét a fontos társadalmi kérdésekben. Az elmúlt 12 évben bebizonyosodott, hogy ez a fajta párbeszéd a néppel példátlanul sikeres, rengetegen mondták el véleményüket. Ezt mutatja az is, hogy a kormány immár 12. alkalommal kérdezi meg választóit. 

A korábbiak közül a legtöbb embert egyértelműen a „STOP Soros” címen indított konzultáció mozgósította: 2017-ben 2,4 millióan mondtak véleményt a bevándorlással összefüggésben a Soros-tervről, amelynek lényege az volt, hogy az Európai Unión belül minden ország vállaljon arányos részt a migránsok befogadásában. A második legnépszerűbb a koronavírus-járvány kezeléséről kezdeményezett konzultáció volt: ehhez 2020 júniusában 1,7 millió ember szólt hozzá. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a pandémia elmúltával a járvány utáni életről indított konzultáció kerülhet, tavaly ugyanis 1,4 millióan nyilvánították ki akaratukat a gazdaság újraindításáról, túlnyomó többségük azt szorgalmazva, hogy mielőbb kerüljön vissza minden a normál kerékvágásba.  

A mostani nemzeti konzultáción hét kérdés szerepel, ezek mindegyike húsbavágó uniós szankciókkal kapcsolatos:

  1. olajszankciók
  2. gázszállításokra vonatkozó szankciók
  3. nyersanyagokra vonatkozó szankciók
  4. nukleáris fűtőelemekre vonatkozó szankciók
  5. paksi beruházásra is kiterjedő szankciók
  6. turizmus korlátozásával járó szankciók
  7. élelmiszerárak emelkedésével járó szankciók 

A kérdések megválaszolására december 9-ig van lehetőség.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.