RETRO RÁDIÓ

Tömegesen költöznek haza a magyarok külföldről

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 28. 07:40
Frissítve2022. 10. 28. 08:07

10 tipp, hogy megkönnyítsük a csomagolást.

Szakértők szerint ma már többen költöznek haza, mint amennyien elhagyják Magyarországot. Sőt, nemzetközi adatsorok azt mutatják, hogy fokozatosan csökken az itthonról elvándorlók aránya. 

2020-ban a kivándorlók száma 18 ezer körül alakult, ami a korábbi években tapasztalható 37-51 ezer főhöz képest óriási csökkenés, a visszavándorlók száma ugyanakkor 26 ezer volt, ami tehát jelentősen meghaladta az országot elhagyók számát. Ez derül ki abból a tanulmányból, ami a Központi Statisztikai Hivatal Demográfia című népességtudományi folyóiratában jelent meg. A 8000 fős pozitív egyenleg egyértelműen a kivándorlási hajlandóság csökkenésével magyarázható, ráadásul 20 ezer alatti elvándorlásra legutóbb 2012-ben volt példa. A tanulmány szerint 2010-ben a kivándorlók csupán 9 százaléka tért vissza egy éven belül Magyarországra, az évtized végére viszont ez az arány már 21 százalék volt, vagyis minden ötödik magyar hazatért.

A kivándorlás elsőszámú célországa 2018 óta nem Németország, hanem Ausztria, az Egyesült Királyság pedig a Brexit, vagyis az európai uniós kiválás óta a harmadik helyre csúszott vissza.

Fotó: Pixabay

Míg a koronavírus-járvány előtt a külföldre költözők tábora volt jelentősebb, a Covid-időszak alatt megkezdődött a tömeges visszaköltözés, ami a mai napig tart – erősítette meg a Ripost-nak saját tapasztalatai alapján egy nemzetközi költöztető cég, a Sebestyén Transport vezetője. 

Azt látjuk, sokan csak abból a célból és csakis annyi időre költöznek külföldre, amíg össze nem tudják gyűjteni a pénzt egy itthoni lakásra vagy házra. Erre fókuszálva töltenek el kint éveket, és a pénz mellett rengeteg ingóságot is felhalmoznak ez idő alatt 

– magyarázta Sebestyén Sándor

Ma már csupán szervezés kérdése, hogy az országhatárokon átívelő költözés pontosan és biztonságosan megtörténjen, viszont nem mindegy, hogy a hazahozandó cuccokat hogyan csomagolják be. A szakember erre is adott tanácsokat, amelyek segítségével csökkenthető az idegeskedés és a bizonytalanság

10 tipp, ami segít a hazaköltözésben:

  1. Selejtezd a holmiaidat! Nem biztos, hogy mindenre szükséged lesz idehaza is. 
  2. Használj színkódokat, számozz! Ezzel a módszerrel megkönnyíted a kipakolást.
  3. Ahelyett, hogy címkéznél, minden dobozra írd rá a neved és a címed. A felragasztott cédulák ugyanis pakolásnál leeshetnek.
  4. Erős kartondobozba csomagolj, és jól ragaszd le!
  5. Akkora dobozt válassz, amekkorát teljesen kitölt a tartalma! Ha marad üres tér, töltőanyaggal tömd ki!
  6. Ne legyen nehezebb egy csomag 25 kilogrammnál, mert nehéz mozgatni, a fuvardíj meg úgysem a darabszámtól függ.
  7. A nehezebb dolgokat alulra helyezd, nehogy elhúzza a súlyuk a dobozt, ha kanyarodás közben megdől a csomag!
  8. A törékeny tárgyakat tekerd át védőanyaggal, úgy tedd a dobozba! Írd rá a csomagra is, ha sérülékeny!
  9. A folyadékokat biztonságosan záródó kannába vagy flakonba töltsd, de még akkor sem lehetnek tűz- és robbanásveszélyesek!
  10. Kerékpár esetén a pedálokat szereld le, a kormányt pedig fordítsd el 90 fokban!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.