Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.10.01.

Megrendítő új részletek a megtámadott magyar fitneszmodellről: "Ildikó összerogyott a szőnyegen"

Ildikó lélekjelenlétének köszönhetően még át tudott mászni a szomszédhoz.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, összeveszett volt férjével a magyar fitneszmodell, a férfi pedig többször is megszúrta. A Bors megrázó részleteket tudott meg a családi drámáról. 

Fotó: Bors

K. Ildikó és Sz. Dávid tavaly előtt még boldogan költözött a nyírteleki házba. Oda született a házaspár egyetlen kislánya, Anna. Az otthonukat fokozatosan szépítgették, és készültek a jövőre. Annak ellenére tették ezt, hogy a kapcsolatuk már akkor viharos volt, mert Dávid nem tudta elviselni, hogy a feleségét a szakmájából következő adottságai miatt sok férfi megnézi. A fitneszmodell bejelentette, hogy elválik Dávidtól. A láthatás szabályaiban megállapodtak, majd Ildikó elköltözött a lányával. A gyermek éppen kapcsolattartáson volt az apjánál, amikor az anyja érte ment. 

A házaspár veszekedni kezdett, a vita során pedig egy kés is előkerült. A férfi többször is megszúrta a modellt, aki erősen vérezni kezdett. A házból ki tudott menekülni, és arra is maradt ereje, hogy a kerítésen átmásszon a szomszédhoz és bedörömböljön hozzá.

A zörgésre ébredtem. Mivel még félálomban nyitottam ajtót, meg sem ismertem Ildikót. Meg is kérdeztem, hogy kihez van szerencsém, mire bemutatkozott. A döbbenettől hirtelen szóhoz sem jutottam. Ildikó fejéből, a hasából és a hátából is ömlött a vér. Besegítettem a házba, és mondtam, üljön le egy székre, míg ki nem jönnek a mentősök. Ő azonban összerogyott a szőnyegen, ami azóta is csupa vér, még nem sikerült kimosnom

 – mondta János a Borsnak.

Fotó: Bors

Az idős férfi természetesen azonnal tárcsázta a segélyhívó központ számát. A rendőrök mintegy 7 perc alatt kiértek, a mentősökre két perccel többet kellett várni.

„A mentősök bejöttek, levetkőztették Ildikót és megkezdték a szakszerű ellátását. Előtte ez a nagyon csinos és kedves nő elmondta nekem, hogy a férje meg akarta ölni. Nem magát féltette, hanem a kis Annát, mert a gyermek bent maradt a házban az apjával. A rendőrök mellett a TEK emberei is kijöttek. Adtam nekik egy csípőfogót, hogy gyorsabban át tudják vágni a drótkerítést, mert az én kertemen keresztül tudták a házat hatékonyan megközelíteni. Betörték az ablakot vagy az ajtót, és kiderült, hogy a kislánynak szerencsére nem esett baja, Dávid viszont megvágta a csuklóját. Úgy tűnik, végezni akart magával” – emlékezett vissza János, aki nem érzi magát hősnek.

Ha egy idegen kért volna tőlem segítséget, ugyanígy jártam volna el. Nem volt időm gondolkodni. Én próbáltam Ildikót nyugtatgatni, hogy minden rendben lesz, és ő is fel fog épülni. Csak a kislánya nevét hajtogatta.

Ildikót életveszélyes állapotban szállították kórházba, Dávidot pedig súlyos sérülésekkel. A rendőrség az ügyben megkezdte a nyomozást, a férfi ellen minden bizonnyal emberölés kísérletéért indul büntetőeljárás.

origo.hu

A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt