Létrehozva: 2022.10.09.
Módosítva: 2022.10.09.

"Számomra ez a futás küldetés volt" - meglepő titok derült ki Novák Katalinról

Nagy mosollyal állt rajthoz Novák Katalin köztársasági elnök futótársával a SPAR Budapest Maratonon és nagy mosollyal is ért célba.

Szerző Ripost

Mint arról korábban a Bors beszámolt, Novák Katalin köztársasági elnök indította a SPAR Budapest Maratont, sőt versenyzőként is rajthoz állt. 4-es váltóban Hosszú Katinkával, Szente Vajkkal, Lévay Viktóriával teljesítette is a távot, Boronkay Péter, Lengyel Zsófia és Juhász Attila fogyatékkal élő sportolókkal párban. 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

"Novák Katalin köztársasági elnökkel futok, akivel szerencsémre már másodjára futhatok együtt - mondta a Borsnak Lengyel Zsófia paratriatlonista világbajnok. - Szóval mondhatom, összeszokott páros vagyunk. Már régen találkoztunk, közben ő köztársasági elnök lett, lesz bőven miről beszélgetnünk a tíz kilométer alatt, még nőcis témákról is. Hatalmas megtiszteltetés számomra ez, és esély arra, hogy megmutassam, ha kicsit nyitottak vagyunk, így mással összekötve is lehet futni, így könnyebb beilleszkedni a társadalomba."

A páros végül jó eredménnyel futott be.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

"Számomra ez a futás küldetés volt – árulta el Novák Katalin. - Szeretnénk megmutatni, hogy szükségünk van egymásra a fogyatékkal élőkkel, megmutattuk, együtt mire vagyunk képesek. Zsófinak most az én szememre volt szüksége, nekem meg az ő lelkére és a támogatására."

origo.hu

Rejtélyes magyar településre bukkantak Franciaországban - videó

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Döbbenet! Ennyi sört ivott meg egyetlen magyar 2023-ban, idén pedig itt az Eb!

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat