Létrehozva: 2022.10.01.

Kiderült: ismert magyar művészt vittek el a zsaruk, tinilányok előtt kényeztette magát

Három 15 éves lány előtt kényeztette magát egy parkban a neves művész.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a nagykőrösi szakiskola melletti parkban három 15 éves lány előtt elégítette ki önmagát még szeptember 20-án délután a 46 éves festőművész. B. Tamást őrizetbe vették, és eljárást indított ellene a rendőrség.

Fotó: Police.hu

A művészt sokan ismerték.

– A hazai újságok is cikkeztek pár éve Tamás sikertörténetéről. Testvére segítségével ugyanis megismerhették munkáit Bécsben, ahol mecénást is talált, aki segített megteremteni odakint az alkotáshoz a szükséges feltételeket, s értékesíteni képeit. Hamar híre ment sajátságos stílusú alkotásainak, volt olyan portréja, amely 5000 euróért, vagyis több mint 2 millió forintért talált gazdára – mondta a Blikknek egy helyi férfi.

Hozzátette, nap mint nap látta egy közeli padon megpihenni a művészt, többnyire ittasan.

– Még kiállítása is volt a városban pár évvel ezelőtt. Az osztrák menedzsere is jelen volt a megnyitón. Valójában sok pénzt keresett a képeivel, ám úgy hallottuk, hogy ezt nem adta át neki támogatója, félve attól, hogy B. Tamás ismét a pohár után nyúl – emlékezett vissza férfi.

A rendőrség közleményben számolt be róla, hogy szeptember 20-án egy feldúlt édesanya telefonált segítségért.

Lánya iskola után beszélgetett egy nagykőrösi parkban két barátnője társaságában, amikor egy ismeretlen férfi lépett oda hozzájuk. Kezdetnek cigit kért, majd arra kérte a tiniket, feküdjenek mellé az egyik hintában. A lányok nem álltak kötélnek, mire a középkorú férfi letolta a nadrágját, elővette a nemi szervét és önkielégítést végzett, így a fiatalok elmenekültek a helyszínről. A férfi letolt nadrággal egy darabig követte őket, végül egy bokornál fejezte be az önkielégítést. 

B. Tamást másnap reggel fogták el, szeméremsértés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Azóta szabadlábon védekezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább