tóth gabi
Közel ötmillió forintot zsebelt be a férfi nyugdíjából.
A Győri Járási Ügyészség emelt vádat az ellen az 53 éves munkanélküli férfi ellen, aki két évig apja meztelen holttestével élt, miközben minden hónapban felvette annak nyugdíját.
A férfi családjával egy mosonmagyaróvári családi házban élt. Miután meghalt az anyja és a testvére is, csak ketten maradtak apjával. Mivel a vádlott munkanélküli volt, apja nyugdíjából tartották fenn maguk – derül ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményéből.
Az apa 83 éves korában, valószínűleg 2019 decemberében halt meg. Erre a fia, ahelyett, hogy bejelentette volna, inkább levetkőztette a holttestét, az ágyba fektette, betakarta, majd további két évig vele élt.
Közel 5 millió forintot zsebelt be halott apja nyugdíjából, azonban két év után lebukott. A rendőrség egy teljesen más üggyel kapcsolatban kereste. Ekkor ő úgy érezte szorul a hurok, ezért beismerte a történteket.
A pénzből csak 1,7 millió forint volt nála, amit a rendőrség lefoglalt. A fennmaradó közel 3,2 millió forintot várhatóan behajtják rajta. Az ügyészség felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta, ítéletet a Győri Járásbíróság hoz majd az ügyben.