RETRO RÁDIÓ

Új nemzeti büszkeségünk: a Graphasel Design Studio

Létrehozva2022. 09. 11. 13:40

A Graphasel Design Studiora méltán hivatkozhatunk úgy, mint az új nemzeti büszkeségünkre: egyszerre magyar és modern. A stúdió tervezte meg többek között a FINA úszó-világbajnokság arculatát, a Puskás Aréna és az MVM Dome látogatói irányítási rendszerét, és számos egyedi magyaros brand kidolgozását vitelezték ki. Mindemellett már számos nemzetközi elismerést szereztek meg a páratlan munkáiknak köszönhetően.

Az Origo interjút készített Ördögh Lászlóval, a Graphasel Design Studio egyik alapítójával. "A stúdiót már 19 éve a Magyar Képzőművészeti Egyetemen alapítottuk. Ott az egyetemen, mint művészeti hallgatókban született meg az ötlet. Az évfolyamtársammal Drozsnyik Dáviddal alapítottuk a stúdiót, kifejezetten unikális, egyedi grafikai és arculattervezéssel szerettünk volna akkor is már foglalkozni, és ezt a célt nem tévesztjük szem elől azóta sem"  mondta el a férfi a lapnak. 

A Szépművészeti Múzeum plakátjai.

"Elsősorban a hazai magyar kis- és középvállalkozásokra fókuszálunk, mint üzleti vállalkozásokra, mert azokon a munkákon szeretünk dolgozni, amelyek magyar teljesítményekhez társíthatóak. Olyan termékekhez szeretjük adni a nevünket, amelyek magyar teljesítményt tükröznek. Azokban a kulturális jelenségekben és eseményekben szeretjük megmutatni magunkat, mint egy intézmény arculat, legyen az a Szépművészeti Múzeum vagy a Nemzeti Táncszínház. Ugyanebbe a kulturális kategóriába soroljuk mi a sportot is. Nagyon büszkék vagyunk azokra az eredményekre, mint a vizes világbajnokságok (2017, 2022) arculata, amit mi terveztünk.

A FINA arculatát is ők tervezték. 

 Ilyenkor meg tudjuk mutatni magunkat nemcsak úgy, mint design stúdió, hanem mint Magyarország a külföldiek számára" - felelte arra kérdésre, hogyan váasztják ki hogy kikkel szeretnének együtt dolgozni. 

Idén a neves Red Dot Award: Brands & Communication Design 2022-ön négy díjat hozott el a Graphasel Design Studio. "A Red Dot Award: Brands & Communication Design az egyik legismertebb dizájnverseny. 24 tagú nemzetközi zsűriből áll, és az az ő saját maguk által meghatározó mottójuk, hogy ők az okos dizájnt részesítik előnyben. Egyrészt ez jelenti a funkcionalitást, másrészt az autentikus értékeket, amit egy nevező, egy pályázó meg tud mutatni a saját munkájában. Eddig mi zömében olyan anyagokkal nyertünk, amelyek ki tudták fejezni az autentikus értékeket, mint például egy borászat, egy gin vagy egy vodka csomagolása, ami utal a lokális jellegre, arra, hogy magyar értékeket képvisel" - mondta el Ördögh.

A teljes interjút ITT tudod elolvasni. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.