RETRO RÁDIÓ

Riasztópisztollyal lőtt a tolvajra, aki viszont valódi kést használt – videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 30. 09:20
Frissítve2022. 09. 30. 10:37

Az ítélőtábla elutasította a perújrafelvételt, így marad a 10 év fegyházbüntetés.

17 évnyi bujkálás után Mexikóban fogták el azt a magyar rablót, aki 2001-ben egy budai szállodában három embert is megkéselt. B. Balázs társaival egy hotelszobába tört be, de az alkalmazottak rajtakapták, és megpróbálták megakadályozni a lopást. Ehhez egy riasztópisztolyt is használtak, ekkor került elő a másik oldalon a kés, amellyel a bűnöző a recepcióst többször is megszúrta, akinek mellkasi és hasi sérülései annyira súlyosak voltak, hogy csak az azonnali műtét mentette meg az életét. A dulakodásban a hotel tulajdonosa is megsebesült, de az ő sérülései 8 napon belül gyógyultak.

Az elkövető elmenekült, és meg sem állt Mexikóig, ahol hamis személyazonossággal új életet kezdett. Nemzetközi elfogatóparancs alapján kapták el az ottani hatóságok 2018-ban, majd Magyarországra hozták. Itt a bíróság 10 évi fegyházra ítélte, ám védői idén nyáron perújítási kérelmet adtak be, mivel egy magánszakértői vélemény szerint az elítélt beszűkült tudati állapotba került, amikor a helyszínen rálőttek. 

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint azonban nem lehet erős felindulásban elkövetett tettként értékelni a késelést, mivel az elkövető nem a menekülése érdekében használta a szúrófegyvert, hanem azért, hogy megakadályozza a rendőrség értesítését. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a perújítási indítványt elutasította, ha a védők mégis megfellebbezik a döntést, a másodfokú eljárás a Kúrián fog folytatódni.

Nézd meg a videofelvételt, amelyet az elítélt hazahozataláról készített a Készenléti Rendőrség!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.