Létrehozva: 2022.09.01.
Módosítva: 2022.11.28.

Idén is százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM Csoport (x)

Az MVM Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében. A rendezvény az elmúlt két évben a pandémia miatt több helyszínen, kisebb létszámban valósult meg, idén viszont újra együtt élhette át közel 800 gyermek a közös játék élményét.

Tizenötödik alkalommal szervezte meg a „Legszebb napom” szlogent viselő Élménynap rendezvényét az MVM Csoport. Az eseményen összesen 100 millió forint támogatást adott át a vállalatcsoport 22 olyan alapítványnak és intézménynek, amelyek beteg, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyermekek gyógyításával, fejlesztésével vagy oktatásával foglalkoznak. Idén immár harmadik alkalommal a cégcsoport dolgozói választhatták ki a támogatandó szervezeteket.

A gyerekek élményt is kaptak a támogatás mellé. Fotó: MVM Zrt.

Az Élménynap célja, hogy közel 800 beteg, fogyatékkal élő, szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítson felejthetetlen élményt, közös programokat és játékot. Idén erre az MVM DOME csarnokban került sor, ahol a Tündérek és Manók világa várta a gyerekeket. Az MVM Csoport munkatársai nemcsak a szavazásban vettek részt, hanem közülük több mint százan csatlakoztak a programhoz, hogy önkéntesként segítsék az animátorok munkáját és az esemény lebonyolítását. 

Kiemelten fontos számunkra az Élménynap másfél évtizeddel ezelőtt indított kezdeményezése, amely mára hagyománnyá vált az MVM Csoport életében. Mindent megteszünk lehetőségeinkhez mérten annak érdekében, hogy segítsük azon szervezetek áldozatos, sokszor emberfeletti munkáját, akik azért dolgoznak, hogy könnyebbé, jobbá tegyék azoknak a gyerekeknek az életét, akiknek az átlagosnál több nehézséggel kell megküzdeniük. Munkatársainkkal azért is dolgozunk, hogy az anyagi támogatáson felül egy játékkal és nevetéssel teli, felhőtlen napot tudjunk számukra biztosítani, amelyre sokáig jó szívvel gondolhatnak vissza. Ez a nap azonban nem csak számukra, de az önkéntesként csatlakozó több mint száz MVM-es kollégánk számára is élményekkel és örömökkel teli 

– mondta Dr. Bozóky Anita, az MVM csoportszintű kommunikációs és társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

A támogatásban érintett alapítványok és intézmények képviselőinek Fluck Benedek, az MVM humánerőforrás és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese adta át az adományleveleket.

Fotó: MVM Zrt.

A 2022-ben támogatásban részesülő szervezetek

  • Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány
  • Bethesda Kórház Alapítvány
  • Bethesda Kora gyermekkori Intervenció és Diagnosztikai Szolgáltató (KIDSz) Pedagógiai Szakszolgálat
  • ,,BICE-BÓCA" Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért
  • Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központ 
  • Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány
  • Gyermekkori Autizmus Alapítvány
  • Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány
  • Gyermekleukémia Alapítvány
  • Gyógyítjuk a Gyermekeket Alapítvány 
  • Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
  • Kézenfogva Alapítvány
  • Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány (Budapesti Korai Fejlesztő Központ)
  • Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület
  • Mosoly Alapítvány
  • ,,Nem maradsz egyedül" Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon)
  • SOS - Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
  • Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
  • Tölösi Péter Alapítvány a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért
  • Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány
  • Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány
  • Zsótér Pál Alapítvány (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI) 

(X)

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy férfi szerint OJ Simpson ölette meg a feleségét - harminc évig várt a sztár halálára, hogy elmondhassa az igazságot

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

hirtv.hu

Napi aktuális – Grezsa István: A polgármester nem csinál mást csak háborúzik és a saját politikai ambícióit kergeti + videó

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni