RETRO RÁDIÓ

Ez lesz a túrázók egyik kedvenc helye péntektől

Ez lesz a túrázók egyik kedvenc helye péntektől
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 08. 19:20

Az ország első erdei olvasókabinját avatják fel Ajkán.

Ajkán, Csingervölgy városrész határában, a természetjárók és kirándulók által gyakran látogatott szép környezetben állították fel az ország első olvasókabinját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív építész  Studio B kurzus master első évfolyamos hallgatói. 

 

Baló Dániel építész, egyetemi oktató kérdésünkre elmondta, hogy az egy éves kurzus keretein belül az első félévben kis csapatokban dolgozva terveztek különböző kabinokat. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program részeként felállított erdei olvasókabint a tanárokkal közösen választották ki. Az 5 méter magas, 150 centiméter széles, 6 méter hosszú úgynevezett bivakszállással kombinált olvasókabinhoz több köbméter fenyő fűrészárut használtak fel. 

Mi a bivakszállás?

A francia eredetű bivak (bivouac) szó szabad ég alatt tartózkodást, táborozást jelent, de ezt a természetjárók is sokféleképpen értelmezik. A klasszikus bivakolás a szabad ég alatti alvás, de olyan helyek is vannak, amelyek nem csupán egy alvóhelyet, hanem valami pluszt is kínálnak a hálózsákos, odakint éjszakázós túra során.

Bivakszállásból - amely nem hagyományos értelemben vett szálláshely, ugyanis nincs víz vagy villany, se berendezés, mindössze arra alkalmas, hogy hálózsákban vagy polifoamon eltöltsenek benne egy éjszakát a túrázók - már több áll az országban, a csingervölgyi annyiban egyedi, hogy a belső tér egyben könyvtár funkciót is kapott.

 

Az építmény 8 darab talajcsavaron áll, a kabin elülső, fedett-nyitott részébe be lehet ülni, gázmelegítőn teát készíteni, ételt melegíteni. A hátsó részben kényelmesen elfér egy felnőtt hátizsákkal, másik két emeletes ágyhoz hasonló szinten, ahova a beépített létrán lehet feljutni, szintén pihenhet egy-egy ember. A szerkezet két egymás felé fordított könyvespolc is egyben, a belső tér padlótól plafonig könyvekkel telik majd meg. A kabin a becsületkönyvtár elvén működhet: a könyveket el lehet vinni, elolvasás után visszavinni, megtartani, vagy akár másikat vinni helyettük. Az erdő szélén, gyönyörű természeti környezetben levő építmény alkalmas a világ zajától való elvonulásra, kisebb baráti összejövetelre, meditációra. Az olvasókabin megvalósítására a Kristály-völgy Egyesület pályázott, melyre az EKF 2023 programtól kaptak támogatást. Ajka Város Önkormányzata a terület biztosításával nyújtott támogatást a projekt megvalósításához. 

Az erdei olvasókabint péntek délután mutatják be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő és Schwartz Béla, Ajka polgármestere, valamint az alkotók jelenlétében.   

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.