RETRO RÁDIÓ

Egy magyar rendőrnek a vállát törte, a másiknak a karjából harapott ki egy darabot az ukrán bűnöző

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 21. 22:10

Letartóztatásban várja a vádemelést az erőszaktevő.

Egy Pest megyei településen érték tetten azt az ukrán bűnözőt, aki több ingatlan területére jogtalanul hatolt be, alighanem azért, hogy összelopkodjon magának néhány dolgot. A rendőrök az egyik ház udvarán akarták igazoltatni a 29 éves férfit, aki azonban menekülőre fogta.

Képünk illusztráció (Forrás: Pixabay)

Felmászott a kerítésére, ahonnan a ruhájánál fogva visszahúzták, majd a földre vitték, ahol megpróbálták megbilincselni. Ő azonban kiszabadította magát a fogásból, és a kerítésről lendületet véve olyan erővel rúgta meg az egyik járőrt, hogy eltört a válla. Ezután paprika sprayvel akarták ártalmatlanná tenni az erőszakos elkövetőt, aki az intézkedés megakadályozására ezúttal a fogait használta: beleharapott a másik rendőr kezébe, és a dulakodásban kiharapott egy kisebb darabot a karjából.

Végül a helyszínen tartózkodó civilek segítségével sikerült az ellenállását megtörni és a földön tartani

– mondta el a Ripost-nak Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. 

Hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ukrán férfit, aki még a háború kitörése előtt, idén januárban jött Magyarországra munkavállalási céllal. A nyomozási bíró eredetileg egy hónapra rendelte el a letartóztatását, ám mivel az ügyészség szerint továbbra is indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása, a bíróság tegnap a letartóztatás három hónapos meghosszabbításáról döntött.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.