Létrehozva: 2022.09.22.
Módosítva: 2022.09.22.

Az olasz választásokba is beavatkozik a Márki-Zayt pénzelő Soros-szervezet

A magyar baloldal bukott kampányának finanszírozása után most az olaszországi választásokat is megpróbálja befolyásolni a Soros Györgyhöz ezer szálon kötődő, Korányi Dávid nevével fémjelzett Action for Democracy. Az Egyesült Államokban bejegyzett háttérszervezet minden jel szerint euró milliókat küld az olasz „balközép koalíció” párjaival szövetségben álló álcivil szervezetekhez, melyek egyetlen célja a baloldal hatalomra segítése.

Szeptember 25-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak Olaszországban, miután júliusban megbukott a Mario Draghi vezette egységkormány. A választás történelminek ígérkezik, mivel 10 év után most először szerezhet abszolút többséget a képviselőházban a jobboldali-bevándorlásellenes tömb, ami ha bekövetkezne, nem csak az Európai Unió harmadik legerősebb gazdaságában, hanem az egész kontinensen komoly változásokat eredményezne. 

Nem véletlen tehát, hogy a nemzetközi progresszív baloldal mindent megtesz, hogy elkerüljék a jelenleg elkerülhetetlennek tűnő jobboldali fordulatot Olaszországban. Többek közt a Korányi Dávid által alapított Action for Democracy is aktív pénzügyi támogatást nyújt olyan civil szervezeteknek helyben, melyek egyértelműen az olasz baloldalhoz köthetőek.

Mint ismert, az Action for Democracy már a magyar választásokba is megpróbált beavatkozni. A Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára például nagyjából kétmilliárd forintot utaltak át az ellenzék kampányának finanszírozására, a Karácsony Gergely-féle, 99 Mozgalom pedig egyes becslések szerint 500 milliót is kaphatott az amerikai civil szervezettől. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy miután felmerült a magyar választásokba történő külföldi beavatkozás vádja, az Action for Democracy kiadott egy közleményt, melyben „hagymázas összeesküvés-elméletnek” neveztek minden erre vonatkozó feltételezést.)

Karácsony és Márki-Zay kampányát is támogatta az Action for Democracy nevű szervezet

Az olasz projekt

Az Action for Democracy honlapján egy egész oldalt szenteltek annak, mi szükség van az olasz "civilek" támogatására. Az itt leírtak szerint „Olaszországot közvetlenül fenyegeti a szélsőjobboldal”, amely arra készül, hogy „nyilvános népszavazás nélkül változtassa meg az alkotmányt”. Ezért most rajtuk van a sor, hogy „minden eddiginél jobban küzdjenek a jogok védelméért és az általunk kívánt változásért.”

Már láttuk, mi történt Brazíliában, Magyarországon és az Egyesült Államokban, amikor a civil mozgalmakat elöntötte a gyűlölet hulláma. Össze kell fognunk, hogy megakadályozzuk, hogy ugyanez megtörténjen Olaszországban!

- olvasható az oldalon, ahol azt is feltüntették, mely szervezeteknek nyújtanak jelentős anyagi támogatást az országban.

 

Öntik a pénzt az olasz baloldali álcivil szervezetekbe

A hozzáférhető adatok alapján az Action for Democracy szám szerint 5 olaszországi szervezetbe pumpálja a pénzt, melyek közül mindegyik kapcsolódik valamilyen formában a helyi baloldalhoz. Hogy pontosan mekkora összegben nyújtanak támogatást, azt nem tudni, de ha a magyar példából indulunk ki, feltehetően több millió euróról lehet szó.

A támogatottak listáján szereplő nevek közül egyértelműen a „Progressive Acts” – egyébként Brüsszelben bejegyzett – szervezet a legérdekesebb, amely „fejlett technológiai szolgáltatásokkal végez politikai mozgósítást, az adománygyűjtéstől kezdve a petíciókon át egész a hírleveles marketingig.” Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy pártok és politikusok kampányát szervezik, menedzselik a digitális térben.

Mi már régen eldöntöttük melyik oldalon állunk. Ezért támogatjuk a progresszív jelölteket az évek óta tartó politikai tömegfinanszírozás által megszerzett technológiai támogatással és tapasztalattal

-írja a Progressive Act a Facebookon, ahol egy gyors keresés után tisztán látszik, hogy szervezet csak a legnagyobb baloldali olasz párt, a Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) képviselőjelöltjeinek kampányán dolgozik. Ráadásul kizárólag az úgynevezett „csatatér választókörzetekben” induló politikusoknak segítenek, ugyanis az ő eredményeiken fog eldőlni a választás kimenetele.

Olaszországi "frontvonal szerveztek", melyeket az Action for Democtracy támogat

Figyelemre méltó továbbá az Action for Democracy által támogatott Voto Dove Vivo (szavazok, ahol élek) nevű egyesült is, amely saját állítása szerint a lakhelyüktől távol szavazni kívánó olaszokat támogatja. Például segítenek nekik az választókörzetek közötti átjelentkezés bürokratikus folyamatában. Az egyes polgárok patronálása mellett a szervezet egyébként a levélszavazás intézmények megreformálásáért küzd. Ezzel kapcsolatban egy konkrét törvényjavaslatot is kidolgozták már, amit a baloldali pártok segítségével akarnak keresztülnyomni a római parlamenten.

A magát „jótevőnek” beállító Voto Dove Vivo valós szándéka azonban egész mások a puszta segítségnyújtásnál: célja egyértelműen a választáson történő részvétel növelése, ami minden felmérés szerint a baloldalnak kedvezne augusztus 25-én. Honlapján a szervezet le is írja, hogy egyedül a Demokrata Párt (PD) lenne hajlandó a szavazatkönnyítő intézkedéseik bevezetésére, a jobboldal pedig „az elmebeteg, elavult és igazságtalan választási rendszert támogatja.”

 

Mindenhol beavatkoznának, ahol hatalomra kerülhet a jobboldal

A magyar- és olaszországi tevékenységén túl az Action for Democracy Brazíliában, Lengyelországban és Törökországban is támogatást kíván nyújtani a helyi baloldalhoz köthető szervezeteknek. Saját elmondásuk szerint „ezek mind kulcsfontosságú csatatérállamok, ahol leginkább veszélyben van a demokrácia” - ezért szükségesnek tartják a beavatkozást. 

"Kulcsfontosságú csatatérállamok", ahol az Action for Democracy be kíván avatkoznia a belpolitikába

A listán szereplő országok azért érdekesek, mert mindegyikben (Magyarországot leszámítva persze) parlamenti választásokat tartanak majd a következő a hónapokban, a helyi jobboldalnak pedig komoly esélyei vannak a győzelemre. Ami az ő értelmezésükben annyit jelent, hogy veszélyben van a demokrácia.

Brazíliában a választópolgárokat október végén döntenek az ország további sorsáról, a voksolás tétje pedig nem kevesebb, minthogy a liberális sajtó által csak „brazil Trumpnak” nevezett Jair Bolsonaro  marad-ehatalmon. Lengyelországban pedig jövő ősszel fog eldőlni, hogy a magyar kormánypártok egyik legszorosabb szövetségesének számító Jog és Igazságos (PiS) képes lesz-e megőrizni a parlamenti többségét.

Az Action for Democracy-t az a Korányi Dávid alapította idén év elején, aki egyértelműen Bajnai Gordon korábbi magyar miniszterelnök embere. Államtitkár volt az utolsó baloldali kormányban, és olyannyira Bajnai bizalmába férkőzött, hogy 2009 szeptemberében, államtitkári minőségében elkísérte őt és Balázs Péter akkori külügyminisztert az ENSZ-közgyűlés 64. ülésszakának általános vitájára. Az akkor miniszterelnök találkozott a New York-i üzleti élet fontos képviselőivel, így például Soros Györggyel is. 

Bár az Action for Democracy vezetői aktivistái civilekként határozzák meg magukat, ez közel sem fedi a valóságot. Már csak azért sem, mert a tanácsadó testület tagjainak jelentős része helyet foglal az Soros György által létrehozott European Council on Foreign Relationsban (ECFR), ideértve Korányit is. A tanácsadó testület elnöke, Kati Marton szintén Soroshoz és a amerikai Demokrata Párthoz köthető. Sőt, itt dolgozik a NATO egyik tábornoka. Obama volt miniszterhelyettese, valamint Jami Miscik, a CIA korábbi igazgatóhelyettese is. 

A kormánypártok frakcióvezetői kezdeményezni fogják, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tekintse át a baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának ügyét - közölte a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonalmádiban.

Kocsis Máté jelezte: az elmúlt harminc évben nem volt példa arra, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter "óvatlanul vagy szándékosan" tett, és teljesen nyilvánvalóan beismerte a közvélemény előtt, hogy a kampányához több milliárd forint támogatás érkezett külföldről.

Az elmúlt harminc év egyik legdurvább ilyen típusú politikai botrányával állunk szemben- jelentette ki, hozzátéve: törvény tiltja azt, hogy a pártok külföldről elfogadjanak támogatásokat.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek