Létrehozva: 2022.08.24.
Módosítva: 2022.08.24.

Mi ma a progresszió igazi neve? Sosem gondolnánk...

A keleti és a nyugati szocializmus is veszélyt jelent a biztonságunkra - hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója szombaton a dallasi CPAC-konferencián a jogi elemző intézet közösségi oldalán közzétett beszámoló szerint.

Az Alapjogokért Központ bejegyzése szerint Szánthó Miklós Texasban kijelentette: 

alapjaiban átalakuló világunkat vagy egy újfajta, zavaros szocializmus fogja uralni - jöjjön az akár keletről, akár nyugatról -, vagy mi, konzervatívok.


A budapesti CPAC Hungary-t is megrendező központ vezetője úgy vélekedett, hogy a mostani háborús helyzetből "az egyedüli kiút a béke, de ehhez jobboldali győzelmekre van szükség világszerte". 

Szánthó Miklós megfogalmazása szerint 

csak a jobboldal tudja garantálni a nemzet biztonságát, méltóságát, a józan észt és a realista külpolitikát, ezért kell közösen együtt dolgoznunk, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását.


 

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a magyarok első kézből ismerik a kommunizmus bűneit; "ez volt az eredeti eltörlés kultúrája, azaz a +cancel culture+, felszteroidozva". Szánthó Miklós szavai szerint 

a kommunista nem vész el, csak átalakul; ezért ki kell mondanunk: amit progressziónak nevezünk, azt inkább igazi nevén kell hívni: marxizmus.


Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte: három évtizeddel azután, hogy Közép-Európa felszabadult a kommunista elnyomás alól, ismét a szocializmus fenyegetésével kell szembenézni. Hangsúlyozta azt is, hogy az újbaloldal társadalomromboló törekvéseinek súlyos biztonságpolitikai következményei is vannak. Erre példaként említette, hogy a politikai korrektség jegyében átírják a történelmet, lerombolják a nemzeti büszkeséget, a családot és elszakítják a nyugati társadalmakat kulturális gyökereitől.  

A jogi elemző intézet bejegyzése felidézte, hogy az Alapjogokért Központ és a CPAC-et szervező Amerikai Konzervatív Unió együttműködése évekre nyúlik vissza. Az első amerikai CPAC-et 1974-ben rendezték, Európában az elsőt, a CPAC Hungary-t - a Központ és az ACU együttműködésében - idén Budapesten tartották.

Magyarország Európa magányos csillag állama – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Dallasban az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC). A magyar kormányfő elsőként szólalt fel, az ő beszédével kezdődött a háromnapos rendezvény, amely az amerikai jobboldal legjelentősebb fóruma.

Orbán Viktor beszédében kiemelte: a függetlenség, a szabadság és a szuverenitás a legfőbb érték, amiért a magyar kormány küzdött és küzdeni fog a jövőben is.

„Jómagam régi vágású szabadságharcos vagyok, én vagyok a leghosszabb ideje miniszterelnöki pozícióban lévő vezető Európában, az egyetlen migrációellenes politikai vezető kontinensünkön, ötgyermekes családapa. Olyan ország vezetője, amely mai napig a progresszív liberálisok támadása alatt áll” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, és újra meg újra le kell győzni őket. – Annyi győzelmet arattunk, hogy az ember csak vakarja a fejét. A győzelem napi rutinná vált számunkra, de ismerjük a mondást: a tegnapi győzelem nem nyeri meg a mai meccset. A feladásra hajlamos ember sosem nyer, a győztesek pedig sosem adják fel. Ez a győzelmünk titka – húzta alá Orbán Viktor, aki szerint folytatni kell a harcot a kereszténységért és a keresztény demokráciáért.

A kormányfő úgy látta, a siker kulcsa, hogy száz százalékon harcolnak: „az igazat mondjuk és kiállunk az igazunkért, még akkor is, ha ezért a fél világ támad bennünket” – rögzítette. Kitért arra is, hogy az embereket a saját képmására teremtette Isten, ezért elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy akár a legérzékenyebb kérdésekkel is foglalkozzanak, mint például migráció, gender vagy a civilizációk összecsapása. „Ne aggódjanak, egy keresztény ember nem lehet rasszista. A keresztény értékek megvédenek bennünket attól, hogy túl messzire menjünk” - szögezte le. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy fontos nevén nevezni az ellenséget.

„Vegyük például George Sorost - Magyarországon mi csak Gyuri bácsinak hívjuk őt – aki a leggazdagabb és az egyik legtehetségesebb magyar a világon. Figyelmeztetni szeretném önöket: legyenek óvatosak a tehetséges magyarokkal. Én jól ismerem Soros Györgyöt, ő az ellenfelem. Ő nem hisz semmiben, amit mi teszünk, amit képviselünk és egy egész hadsereg áll a szolgálatában: pénz, civil szervezetek, egyetemek, kutatóintézetek és a brüsszeli bürokrácia fele. Arra használja ezt a hadsereget, hogy akaratát rákényszerítse ellenfeleire, például ránk, magyarokra” – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint a mai progresszívek újra megpróbálják leválasztani a nyugati civilizációt keresztény gyökereiről, de ha leválasztják a nyugati civilizációt zsidó–keresztény örökségéről, akkor a legrosszabb dolgok történhetnek meg a történelemben. Ennek elkerüléséhez pedig összefogásra van szükség. „Össze kell fogni az amerikai konzervatívokkal, mert mi, magyarok tudjuk, hogyan lehet leküzdeni a szabadság ellenségeit a politikai hadszíntéren” – fogalmazott.

A miniszterelnök úgy vélekedett: a politika önmagában nem elég, ez a háború egy kultúrháború. „Új életre kell keltenünk egyházainkat, családjainkat, egyetemeinket, közösségi intézményeinket. Magyarország öreg, büszke, de Dávid nagyságú nemzet, mely egyedül áll a globális Góliáttal szemben. Szeretnénk megnyerni az amerikai konzervatívok támogatását” – magyarázta Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint az amerikai kormány ideológiai nyomás alá helyezte Európát és különösen Brüsszelt. Mint mondta, az Obama-adminisztráció megpróbált arra kényszeríteni bennünket, hogy változtassuk meg Magyarország alaptörvényét, és töröljük ki abból a keresztény és nemzeti értékeket. A szabad világ vezető hatalma arra akart bennünket kényszeríteni, hogy változtassuk meg az alkotmányunkat egy globális liberális elképzelés szerint  – magyarázta.

A miniszterelnök felidézte, hogy a magyar kormány volt az első, amelyik nemet mondott a migrációra és megállította az illegális bevándorlást. „Sikerült nullára csökkentenünk az illegális migrációt” – szögezte le, hozzátéve: 160 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.

A családpolitikára térve úgy fogalmazott: Európában azt mondják, a család nem létezik, de a magyar kormány tudja, hogy ha a tradicionális családok megszűnnek, semmi sem mentheti meg a Nyugatot a pusztulástól.

Kijelentette: Magyarországon nem csak fizikai falat épített a kormány a határokon és pénzügyi falat a családok köré, hanem egy jogi falat is felhúztak, hogy megvédjék a gyermekeket az őket célzó genderideológiával szemben.

Együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet – folytatta, emlékeztetve, hogy a magyar alaptörvény szerint a családi élet alapja a házasság és a szülő gyermek viszony. „Az anya nő, az apa férfi, a gyermekeinket pedig hagyják békén. Pont. Vita lezárva” – húzta alá.  

Az orosz–ukrán háború kapcsán a kormányfő azt hangoztatta, hogy amerikai–orosz tárgyalások nélkül sosem lesz béke Ukrajnában. „Ukrajna Magyarország szomszédja, és teljes mértékben szolidárisak vagyunk velük” – mondta, megjegyezve: Oroszország Ukrajna elleni támadása eddig közel egymillió embert kényszerített arra, hogy Magyarországra meneküljön. A kormányfő szerint a globalista vezetők stratégiája kiterjeszti és elnyújtja a háborút, és egyben csökkenti a béke esélyét.

„Csak erős vezetők képesek békét teremteni” - mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: Ukrajna szomszédságában Magyarországnak borzalmasan nagy szüksége van olyan erős vezetőkre, akik képesek arra, hogy tető alá hozzanak egy békemegállapodást.

Kitért arra is, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa, és hogy a rendőrségnek a lehető legnagyobb mértékű támogatás jár.

Az adózás kapcsán elmondta, hogy a progresszív liberálisok mindig az emberek pénzét akarják. „Mi azonban úgy gondoljuk, hogy az emberek pénzének a saját zsebükben van a legjobb helye. Ezért egykulcsos személyi jövedelemadót vezettünk be, ami jelenleg 15 százalék. Mindössze 10 év alatt tíz százalékkal csökkentettük az adóterheket, amely legnagyobb csökkenés Európában. Nekünk van a legalacsonyabb társasági adónk Európában – sorolta az eredményeket.
 

 

A miniszterelnök az ötvenéves múltra visszatekintő Konzervatív Politikai Akciókonferencia előtt találkozott Donald Trump volt amerikai elnökkel is. „Nagyszerű időt töltöttünk együtt Orbán Viktor barátommal, Magyarország miniszterelnökével. Sok érdekes témát megvitattunk, kevesen tudnak annyit arról, mi történik ma a világban. Megünnepeltük nagyszerű áprilisi választási győzelmét is” – írta a találkozó után Donald Trump Truth Social nevű közösségi oldalán.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Donald Trump (b) találkozója a korábbi amerikai elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán 2022. augusztus 2-án

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Donald Trump (b) találkozója a korábbi amerikai elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán 2022. augusztus 2-án

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor a konferencia megnyitója előtt részt vett az Alapjogokért Központ fogadásán is, ahol az áprilisi választási győzelem tanulságairól, a kereszténydemokrata értékek megvédésének fontosságáról beszélt a vendégeknek, kiemelve: a konzervatívoknak össze kell fogniuk, hogy Amerikában és Európában is győzni tudjanak a soron következő létfontosságú választásokon.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek