1 hónapja

Rezsicsökkentés: ennyit spórolhatsz, ha energiatakarékosra cseréled az izzókat

Kiszámoltuk, megéri-e lecserélni a hagyományos égőket.

Augusztus elsejével életbe lépett a rezsicsökkentés módosítása, ami azt jelenti, hogy az átlagfogyasztás felett lakossági piaci árat kell fizetni. Ez az áram esetén számszerűsítve azt jelenti, hogy havonta 210 kilowattóráig fizethető az eddigi 36,36 forintos ár, az e fölötti részt viszont már 70,10 forintért számlázza ki a szolgáltató.

De még ez az emelt tarifa is jóval kedvezőbb, mint a versenypiaci ár, ami a villany esetében per pillanat 270 forint. Egy magyar átlagfogyasztó havonta 7750 forintot fizet az áramért, ez a rezsicsökkentés nélkül 50 833 forint lenne, vagyis az átlagfogyasztásig a jövőben is mindenki havi 43 ezer forintot – évente több mint félmillió forintot – spórolhat meg a villanyon a rezsicsökkentéssel.

Fotó: Pixabay

Mit tehet az ember, ha szeretne beleférni az átlagnál meghúzott keretbe?

Bár a legtöbb áramot nyilván a háztartási nagygépek (hűtő, elektromos sütő, főzőlap) és szórakoztató elektronikai eszközök (tévé, számítógép, játékkonzol) fogyasztják, azért nem árt, ha tudjuk, hogy néhány aprócska szerkentyű is zabálja az energiát. Haj-haj! – sóhajthatsz joggal, ha meglátod, hogy a hajszárító, a hajvasaló és a hajsütővas mennyit eszik: egy perc alatt kábé annyit, mint egy LED-izzó nyolc óra alatt.

És ezzel el is jutottunk cikkünk tárgyához, a leggyakrabban használt fogyasztókhoz, a fényforrásokhoz. Ilyenkor nyáron talán kevesebb figyelem irányul rájuk, de télen annál többet használjuk ezeket, hiszen akkor hosszabbak az éjszakák, mint a nappalok, ráadásul a legtöbben munka után már sötétben térünk haza, így kénytelenek vagyunk rögtön villanyt kapcsolni. Ha ez a nappalink csillára csillió kis égővel, akkor sárgás fényük meleget áraszt - és zabálja az áramot. 

Fotó: Pixabay

Ha betérünk egy lámpaboltba, először az szúr szemet, hogy az égők hideg fehér színben izzanak. A szakemberek szerint ez azért van, mert a kompaktok a hagyományos izzókkal szemben diffúz, szórt fény bocsátanak ki, amitől kevésbé mélyek az árnyékok és nem annyira kontrasztos a megvilágítás. Különbség van a színvisszaadásuk között is: míg az izzólámpa fényének eloszlása folytonos, addig a kompaktoké vonalas, azaz bizonyos frekvenciatartományokban gyengébben teljesítenek, vagyis egyes színek egyszerűen hiányoznak. Papíron ugyan nincs különbség, de az emberi agy mégis érzékel némi eltérést.

Fotó: Pixabay

A modern fénycsöveknek alig van hőkibocsátásuk: fejlettebb technológiájuknak hála az elektromosságot nem fűtésre, hanem világításra használják el. És itt jutottunk el a lényegig: jóval takarékosabban működnek, és a 3-10 wattos égők simán produkálnak akkora fényerőt, mint a régi 100-as izzónk. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy jóval drágábbak is. Ugyanakkor ha belekalkuláljuk, meddig szolgálnak ki minket, egyértelműen jó a megtérülésük. 

A 100 wattos volfrámszálas égő 15 ezer óra üzemidő alatt 70 ezer forint kiadással jár: 15-ször kell izzót cserélni ennyi idő alatt, az áramfogyasztás pedig körülbelül 67 ezer forintos villanyszámlát generál. A kompakt fénycső ideális esetben üzemel 15 ezer órát, tehát nem szorul cserére, ráadásul a fogyasztás költsége is csak 15 ezer forint, így a 10-15 éves használatot megússzuk 20 ezer forint alatt. Márpedig ez ötvenezer forint megtakarítást jelent egyetlen lámpán.

De az sem utolsó szempont, hogy az újfajta izzók kevésbé szennyezik a környezetet.

A volfrámszálas izzóról a kompaktokra történő átállással közel 15 millió tonnával csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás és körülbelül két és fél paksi atomerőmű építése spórolható meg Európában

– mondta Bittera Miklós, aki 20 évig állt az egyik legnagyobb magyar világítástechnikai cég élén. Bármily örvendetes azonban, hogy a kompaktokkal csökken a károsanyag-kibocsátás, higanytartalmuk miatt mégis óriási kockázattal jár, ha egyszerűen csak a szemétbe dobjuk. Bár egy lámpában csak 2-3 miligram higany található, egymillió fénycsőben az már két-három kiló, ami komolyan terheli a környezetet. Ezért az áruházakban található szelektív gyűjtőbe kell bedobni az elhasznált fénycsöveket. Mivel azonban sok éven át nem égnek ki, mint a régi villanykörte, ez igazán nem nagy fáradság. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!